Te mit tennél, ha egy koporsónál éppen csak nagyobb faládában, feltételezhetően a föld alatt térnél magadhoz?
Na jó, könnyítsünk a helyzeten:
Az élve eltemetés régóta egy kollektív rémálma az embereknek, és nem csak a klausztrofóbiásoknak. Ezt ki is használták már sokféle történetben, sokféleképpen, sokféle médiumon. Itt viszont egészen különleges módon szembesít minket a dologgal Rodrigo Cortés spanyol rendező, és ne gondoljuk, hogy egy működő mobiltelefon pótolhatatlan segítség, és garantált megváltás egy ilyen helyzetben, az üzenetrögzítők, hívásátirányítások, és a bürokrácia világában.
Paul Conroy egy egyszerű teherautó sofőr Irakban, és a film kezdetén a fenti helyzetben tér magához. Több apróság mellett van nála egy Zippo öngyújtó, amit jó pár hosszú másodpercnyi sötétség után, amikor csak a lélegzését halljuk, meggyújt. A kezdeti pánik után azzal próbálkozik, amivel valószínűleg minden ember próbálkozna a helyzetében: megpróbálja szétfeszíteni a faládát. Természetesen ez nem sikerül, másképp így, vagy úgy, de gyorsan vége lenne a filmnek. Ami egyébként "real-time", tehát egy másodpercnyi ugrás nincs az időben, és ami még érdekesebb, az egész másfél órás film a "koporsóban" játszódik. Talán néhány embernek már ez elveszi a kedvét, én viszont úgy gondoltam rá, hogy ilyesmire nagy valószínűséggel csak egy jó rendező vállalkozik, egy rosszabb el sem bírja képzelni, hogyan tudna egy ilyen koncepciót izgalmassá tenni. Bejött a várakozásom, ugyanis egy pillanatig nem tartottam unalmasnak - nos, unalmasabbnak, mint bármelyiket néha, amelyik tele van akcióval. Akció éppen itt is van, csak épp' másképp kell elképzelni.
Az egyetlen, és fő szereplőt Ryan Reynolds alakítja, és mindent kihoz ebből a korlátok közé szorított karakterből, amit lehet. Itt aztán tényleg rajta van a fókusz, őt látjuk az egész filmben, kivéve mikor épp' semmit nem látunk, mert nem világít semmivel. Rengeteg féle érzelmet, hangulatot kell átadnia - csak egy kicsit marad el ezen a skálán Christian Bale Equilibriumos figurájától, ami egy személyes kedvencem ilyen téren -: pánik, keserű irónia ill. szarkazmus (főleg a telefonbeszélgetések alatt), remény, reménytelenség, harag, beletörődés... Határozottan emelkedett a srác a szememben a romantikus vígjátékai, illetve "B" kategóriás akciófilmes szerepei után.
Az operatőri munka is kiemelkedő - az értelemszerűen szűk mozgástérből a lehető legtöbbet kihozzák, érdekesen játszik a film a látószögekkel, így emiatt sem lesz unalmas. Néha Paul szemein keresztül láthatjuk, ahogy az öngyújtóját használva "szétnéz" a faládában, valamit keresve annak falain, illetve néhányszor, mikor épp mozdulatlanul fekszik szegény reménytelenül valami jelentősebb esemény után, a drámai hangulatot fokozó zenei aláfestés által kísérve a kamera eltávolodik tőle, egy vizuális trükkel látszólag megnagyítva a teret, lassan hátrálva a sötét ürességben. Látni kell.
Ahogy a filmet is. Bár azt kell, hogy mondjam, hogy csak az nézze meg, aki el tudja képzelni, hogy egy ilyen film, aminek minden másodperce egy faládában játszódik, egyetlen szereplővel (másoknak csak a hangját halljuk), jó lehet. Ők valószínűleg azok a filmnézők, akik felismerik, és értékelik a jó rendezői, írói, színészi teljesítményeket.
Oh, és klausztrofóbiásoknak nem nagyon merem ajánlani! A film nézése közben valamennyire az is az lesz, aki amúgy egyáltalán nem, főleg, ha megfelelő hangulatban (sötétben, esetleg egyedül) nézi az ember.
Egyébként 2010-es a film, és a rendező egyik inspirációja Alfred Hitchcock munkássága volt... Van üzenete (nem hiszem, hogy aki úgy dönt, hogy megnézi, annak előre a szájába kell rágnom), emellett szinte végig feszült. Nem véletlenül "nyalták meg a tíz ujjukat" utána a hivatásos kritikusok sem (nagy részük).
(Ha ez kritika lenne, és nem ajánló, és pontoznám... Sokat gondolkodnék, hogy 9-et, vagy 10-et adjak rá.)
***
(A cikk eredeti publikációjának dátuma: 2012. 03. 20.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése