Az oldal nem túl sok cikket megélt történetében a legnagyobb sikert elért írásom Eminem Recovery című albumának kritikája volt. A sors érdekes játéka, hogy majdnem pontosan egy évvel később megint egy rap albumról írhatok.
Persze írhattam volna az azóta eltelt időben rengeteg próbálkozásról, csakhogy én még a régi vonalat képviselem ebben a műfajban - a 2005-'06 környékén felbukkant, majd gombamód szaporodásnak indult, éneklő, autotune-oló, diszkókba inkább való zenéket gyártó „rapperek” nekem nem számítanak annak. Mármint rappernek.
Eminem próbálja elvinni a hátán úgymond az egész műfajt a 2009-es visszatérése óta. A mentora, Dr. Dre örök idők óta készülő Detox-ában bíztam/bízom még, de akármennyire is a finisében lévőnek tűnik a projekt – 2 single után már csak ki szoktak adni egy albumot a nem túl távoli jövőben -, Eminem három anyagot dobott ki azóta, hogy a hírek újra elkezdtek a „Jó Doktor” albumáról a neten cirkulálni. Nos, ellent kell, hogy mondjak kicsit magamnak, ugyanis ez a 3. nem egy teljes, hivatalos „album”, és nem is Eminem, hanem Bad Meets Evil.