A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Játékok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Játékok. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 15., szerda

Marvel's Guardians of The Galaxy - The Telltale Series: Szezonértékelő

A múlt héten lezárult a Telltale Guardians of The Galaxy feldolgozásának első szezonja, én pedig annak rendje, s módja szerint végig is játszottam, így azt hiszem, hogy teljesen kvalifikált vagyok, hogy írjak róla pár sort, kerek egészként véleményezve az öt epizódot.


2016. szeptember 17., szombat

NEM toltam végig: No Man's Sky

Rendhagyó cikk következik: nem azt akartam érzékeltetni a szokásos játék-kritika cím formulám megfricskázásával, hogy ezt a játékot nem lehet igazán végigjátszani, hanem hogy idejekorán (?) feladtam - így pedig ezt ne is tekintsétek teljes értékű kritikának, inkább csak a gondolataimat szeretném megosztani erről a már-már jelenséggé avanzsált játékról.

Imádom a sci-fit, és imádom a minőségi, ötletes indie játékokat, így hát vártam a No Man's Sky-t, mióta először "szembejött" velem egy cikk róla az interwebz útvesztőjén. A hype vonatra ugyan nem váltottam jegyet, de úgy voltam vele, hogy ez egyértelműen olyasmi, amit muszáj lesz kipróbálnom, ha a gépem is úgy gondolja majd...

2016. augusztus 6., szombat

Végigtoltam: Life is Strange

Az élet furcsa.

A francia indie stúdió, a DONTNOD  Life is Strange című epizódikus kalandjátékában mindenképpen: drámaibb és izgalmasabb, mint az átlag számítógépet nyüstölő emberke valódi élete, annak ellenére, hogy sok szempontból földhözragadtabb, emberközelibb, mint a videojátékok jelentős hányada.

2016. február 28., vasárnap

Végigtoltam: Firewatch

Talán a Dear Esther óta nagyon elterjedtek és népszerűek indie, illetve kalandjátékos körökben az úgynevezett "walking simulator"-ök, amiknek a jellemzője, hogy minimális bennük az interakció - ehelyett a narratívára, atmoszférára helyezik a hangsúlyt. Többé, kevésbé lineárisak, gyakorlatilag nem nagyon van befolyásod az eseményekre, szó szerint csak végigsétálsz a játékon.


Egy ilyen játék a Campo Santo első alkotása is. Ez egy új indie stúdió, de az indie itt szigorúan úgy értelmezendő, hogy kiadó-függetlenek, nem "garázsfejlesztő" fiatalok. Az egyes tagok a következő játékokon dolgoztak, a teljesség igénye nélkül: The Walking Dead (Telltale), Mark of the Ninja, BioShock 2, Brutal Legend, The Godfather, Spore, Gone Home, The Cave, Ori and the Blind Forest, Fable 3, Deadpool, CoD: Advanced Warfare. Ha kíváncsi vagy a teljes renoméjukra, katt >ide<!

2016. február 17., szerda

Végigtoltam: Mafia II

A 2002-es Mafia: The City of Lost Heaven című játéknak nem kellett sok idő, hogy az egyik örök kedvencemmé nője ki magát, miután 2003-ban sikerült szert tennem életem első komolyabb (a korában aktuális) pc-jére. Már eme játékprogram előtt is kezdtek nagyon érdekelni a főleg a szesztilalom ideje körül játszódó, elsősorban olasz-amerikai maffia családok történetével foglalkozó alkotások, illetve alapvetően maga a korszak. Így rögtön otthon éreztem magam Lost Heaven virtuális városában, ámulattal tapasztalva, hogy a játék a témabeli kedvenc filmjeimmel vetekedő aprólékossággal van "megrendezve".
Oldalakon keresztül tudnám magasztalni, de legyen inkább elég annyi, hogy műalkotásnak tartom, és azóta sem mozdította el nálam a trónjáról semmi a kategóriájában. Semmilyen művészeti, szórakoztatóipari ágban nem szokásom kiemelni egy kedvencet, mert általában nem lenne szívem dönteni több jelölt között. Így hát maximum annyit tudok mondani, hogy a Mafia első része nagyon valószínű, hogy benne lenne a "top 5"-ös listámban, ha egyszer fel kellene állítanom egyet. (Baromi nehéz feladatnak találnám...)

2015. augusztus 29., szombat

Gemini Rue - Teszt/Kritika

Két stílus létezik, ami nálam mindig elsőbbséget élvez filmekben, könyvekben, játékokban. A sci-fi, és a noir. Az idén (szerk.: 2011) tavasszal pc-re megjelent Gemini Rue című point-and-click kalandjáték bővelkedik mindkettő jellemzőiben.



2015. augusztus 20., csütörtök

Painkiller - Overdose

Az alábbiakban a címben említett játékról szeretnék egy gyors, szubjektív véleményt mondani.


Ez itt most nem egy kritika lesz, ugyanis végig sem játszottam a játékot, és objektív (amennyire egy ember kedvelt játékstílusait figyelembe véve lehet) kritikát írni szerintem nem lehet/szabad olyan játékokról, aminek meg sem tapasztalja minden részét az ember.