Hellblade: Senua's Sacrifice - Az elmúlt év legfontosabb sztorija

Számomra legalábbis mindenképpen. Videojáték kategóriában talán évek óta...

Egy pszichózissal küzdő pikt (a mai Skócia észak-keleti területein a késői vaskorban, ill. korai középkorban élt kelta eredetű törzs) harcos lány a főszereplője, akit egy személyes küldetés hajt, hogy megmentse halott szerelme lelkét, és ezért a poklot is hajlandó megjárni.

Megnéztem: Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet

Hát, gyerekek... Karácsony második napjára sikerült lefixálnom a film "megmozizását", és majdnem úgy vártam rá, mint egy gyerek. Nagy nehezen eljött a nap, 17 óra, 7-es terem, 7-es sor, nagyjából középen. Feliratos verzió. James Earl Jones, skacok!

Elolvastam rengeteg - spoilermentes - kritikát, véleményt, cikket a filmről az előtte eltelt héten. Tanúja voltam a "'77 óta a legjobb Star Wars film" féle hiperboláknak. És hiába a hatvan-valahanyas metascore, mégis egyöntetűnek tűnt a vélemény, miszerint nagyon jó, és határozottan jobb, mint a The Force Awakens volt. Minden forrásból, amiben/akiben megbízom, csak megerősítést kaptam.

Végigtoltam: Firewatch

Talán a Dear Esther óta nagyon elterjedtek és népszerűek indie, illetve kalandjátékos körökben az úgynevezett "walking simulator"-ök, amiknek a jellemzője, hogy minimális bennük az interakció - ehelyett a narratívára, atmoszférára helyezik a hangsúlyt. Többé, kevésbé lineárisak, gyakorlatilag nem nagyon van befolyásod az eseményekre, szó szerint csak végigsétálsz a játékon.

Egy ilyen játék a Campo Santo első alkotása is. Ez egy új indie stúdió, de az indie itt szigorúan úgy értelmezendő, hogy kiadó-függetlenek, nem "garázsfejlesztő" fiatalok. Az egyes tagok a következő játékokon dolgoztak, a teljesség igénye nélkül: The Walking Dead (Telltale), Mark of the Ninja, BioShock 2, Brutal Legend, The Godfather, Spore, Gone Home, The Cave, Ori and the Blind Forest, Fable 3, Deadpool, CoD: Advanced Warfare. Ha kíváncsi vagy a teljes renoméjukra, katt >ide<!

Végigtoltam: Mafia II

A 2002-es Mafia: The City of Lost Heaven című játéknak nem kellett sok idő, hogy az egyik örök kedvencemmé nője ki magát, miután 2003-ban sikerült szert tennem életem első komolyabb (a korában aktuális) pc-jére. Már eme játékprogram előtt is kezdtek nagyon érdekelni a főleg a szesztilalom ideje körül játszódó, elsősorban olasz-amerikai maffia családok történetével foglalkozó alkotások, illetve alapvetően maga a korszak. Így rögtön otthon éreztem magam Lost Heaven virtuális városában, ámulattal tapasztalva, hogy a játék a témabeli kedvenc filmjeimmel vetekedő aprólékossággal van "megrendezve".

Oldalakon keresztül tudnám magasztalni, de legyen inkább elég annyi, hogy műalkotásnak tartom, és azóta sem mozdította el nálam a trónjáról semmi a kategóriájában. Semmilyen művészeti, szórakoztatóipari ágban nem szokásom kiemelni egy kedvencet, mert általában nem lenne szívem dönteni több jelölt között. Így hát maximum annyit tudok mondani, hogy a Mafia első része nagyon valószínű, hogy benne lenne a "top 5"-ös listámban, ha egyszer fel kellene állítanom egyet. (Baromi nehéz feladatnak találnám...)

Yelawolf: Love Story - Kritika

Eminem pártfogoltja végre megtalálta magát, mint művész, és ennek eredménye egy gyökeresen más album, mint a majd' négy évvel ezelőtti Radioactive, amiről szintén írtam anno.

A hip-hop világ épp az aktuális szupersztár, Kendrick Lamar második albumától, a "To Pimp A Butterfly"-tól van elájulva, a kritikusokkal egyetemben. A fogadtatása túlszárnyalta még a debütáló stúdióalbumáét is - Metacriticen jelenleg 97 pontos, ami azt jelenti, hogy nemhogy rossz, de még "közepes" kritika se igazán jent meg róla a nagyobb orgánumokban.

Hogy jön ez ide? Úgy, hogy szokás szerint én az "underdog"-ot, illetve ez esetben farkast pártolom. Kendrick albumát kíváncsian vártam, nyitottan. Az előző nem lett a lejátszóim hosszas vendége, noha elismertem, hogy tud valamit a srác. Gondoltam talán majd most helyére kattan valami. Nem így lett, számomra a "TPAB" szimplán még több ugyanabból. Egyedi, kísérletező, teljesen más zeneileg (szerencsére), mint a manapság divatos vadhajtásai a műfajnak (pl. trap), plusz nagyon komoly "wordsmith" a kölyök. Mégis, a zenék nem ébresztenek bennem semmilyen érzelmet, se bulizni nem támad kedvem tőlük, se relaxálni, a mondanivaló pedig noha jelen van, de nekem nem "rezonál"; végülis mégiscsak az a lényeg, hogy ő a comptoni király gyerek, a társadalomkritika pedig jelentős részben a rasszizmussal kapcsolatos... Lehet, hogy újszerűen közelíti meg a témákat, de mégiscsak hallottuk már ezeket ezerszer.

Yelawolf második albumát ironikus módon kevésbé vártam. A Radioactive-et ugyan jónak tartottam anno, de manapság nem túl sűrűn veszek elő számokat róla, ráadásul az azt követő években pontosan azt véltem látni egy-egy elkapott számból, vendégszereplésből, hogy nem találja az irányt a srác. Aztán, ahogy már talán sejtitek, ez lett az az album a kettő közül, ami letaglózott.

Eminem: The Marshall Mathers LP 2 - Kritika

Tegnap előtt (szerk.: a cikk írásának eredeti dátuma szerint) - kiszivárgás és némi ingyenes streamelés után - megjelent a világ legsikeresebb rapperének legújabb albuma.

Public service announcement:

Stan vagyok. Abszolút elfogult Eminemmel kapcsolatban. Kritikát persze azért tudok megfogalmazni a kevésbé sikerült cuccai kapcsán, viszont szerintem a leggyengébb albumai is ütnek szinte bármit a kategóriában. E nézeteim kapcsán előfordulhat, hogy "nem Stan" olvasóim némelyikének érzését megsértem más előadók munkájának minősítésével.

A másik dolog: ez az iromány hosszú lesz. Itt az utolsó esélyed, hogy hozz némi kólát-chipset-sört-whiskey-t-popcornt-pizzát-bármit a gép elé!

The Roots: Undun – Kritika

Egy igazi gyöngyszemre leltem. Tudom, és fogom is ajánlani ezt a remekművet nem csak a hip-hop, de úgy általában az igényes zene kedvelőinek, sőt, azoknak is, akik „lenézik” a műfajt, esetleg zenének sem tartják a rap számokat.

De ne szaladjunk ennyire előre!

Bevallom őszintén, ez az első The Roots album, amit meghallgatok. (szerk.: 2011) Hip-hop rajongói létem ellenére valahogy a „radarom alatt" maradt ezidáig ez a banda. Tudtam, hogy más stílusú zenéket „gyártanak", mint amiket tinédzser koromban, illetve a húszas éveim kezdetén megszerettem, és máig szeretek; talán attól féltem, azt gondoltam a zenéjük igencsak elenyésző ismeretének birtokában, hogy ez nekem túl „alternatív". Hát, kiderült, hogy pont ez a nekem való, így, felnőtt fejjel.

The Thing - Kritika

Nemrégiben volt alkalmam megnézni a legendás John Carpenter -féle The Thing (A dolog) jelenleg (szerk.: 2011!) a mozikban futó előzményét, a The Thing-et. (Divat manapság ez az „alcím-mentesség”...)

Régóta vártam, és figyeltem a projektet, lévén hogy a '82-es változat nagy kedvencem máig. Biztató volt, hogy a rendező nagy rajongója az „alapműnek”, és aprólékosan kielemezte annak minden egyes képkockáját, mielőtt a saját verziójába belefogott volna. Vajon sikerült neki felnőnie Carpenterhez, illetve úgy általában jó filmet összehoznia egy olyan műfajban, amiben manapság olyan ritka a jó mű, mint a fehér holló? Ezúttal nem árulom el a véleményem már az elején...

Yelawolf: Radioactive - Albumkritika

Egy alabamai, fehér, indián származású, redneck (hillbilly, hick, ahogy tetszik) rapper, akiben Eminem látott annyi fantáziát, hogy a kiadója szárnyai alá vette? Muszáj "lecsekkolni". Legalábbis rap hallgatóknak.

Bevallom, az Eminem-es kapcsolatig totál nem érdekelt a srác, pedig röpködött már a neve ide-oda rap körökben, videoklipje(i?) is volt(ak?) (bocsássatok meg nekem, de nem végeztem extenzív riszörcsöt a csávóról; egyelőre csak hallgatom a zenéit és ismerkedem a személyiségével), viszont ha véletlenül elkaptam (a Pop The Trunk-ot) tévében, 3 másodperc alatt elkönyveltem, hogy ezt a fazont szeneslapáttal kéne ütni, és hogy ugyanabba a divatrapper körbe tartozik, akik tönkreteszik a mai rap felhozatalt, és elkapcsoltam.

Senna

Már hosszú ideje akartam írni erről a filmről. Az egyik oka, hogy nem történt meg korábban, hogy úgy éreztem látnom kell még egyszer, mielőtt írnék róla, aztán meg a dizájn-váltással való munkák akadályoztak meg benne...

 De immár semmi akadálya, hogy bepötyögjem eme... Kritikát? Nem, nem nagyon szeretném kritizálni. Inkább ajánlót. :)

 Úgy kezdem, ahogy általában a (pozitív hangvételű) kritikák zárulnak:

A Sennát látni kell. Főleg akkor, ha valaki a rajongója a legendás pilótának, de legalább a Forma 1-nek. Nem véletlenül kapott közönségdíjat több különböző filmfesztiválon, többek közt a Sundance-en.

Serpico – Kritika

Szerény véleményem szerint Al Pacino a legjobb élő színész. Ez a filmje valahogy mégis kimaradt eddig azok sorából, amiket volt szerencsém látni.

Szerencsére ez a közelmúltban megváltozott.

Prince of Persia: The Sands of Time - Filmkritika

Azt hiszem nem sok ember van a Földön, aki számítógépet használ, és nem ismeri Perzsia Hercegének legendás karakterét.

Jómagam hatalmas rajongója vagyok a Sands of Time trilógiának. Meg sem tudnám pontosan mondani hányszor játszottam végig mind a három részt. Amint megint „rámjön”, és feltelepítem az első részt, valószínűleg arról is megírom a (előrebocsátom: rendkívül pozitív) kritikámat, ha érdekel valakit, ha nem. :)

De most a filmről óhajtok értekezni, tekintve, hogy tegnap végre megnéztem. Jó pár leírást olvastam már róla, és igazából az enyém sem sokban fog különbözni az eddig látott/hallott véleményektől...