A következő címkéjű bejegyzések mutatása: music. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: music. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 15., szerda

A Rap Isten Visszatér

Eminem marketinggépezete teljes gázra kapcsolt az új albuma, a Revival közeledő megjelenése kapcsán (erre a hétvégére jósolják sok felé, de nincs megerősítve). Pénteken meg is jelent az első single, Beyoncé vendégszereplésével. Kettejüknek ez az első közös száma egyébként.

A lírai, egyszerű zongora alapról Rick Rubin gondoskodott, míg a refrént Skylar Grey írta, Beyoncé pedig kellemesen elénekelte.

Eminem ezúttal sokkal inkább emberi mivoltát helyezi előtérbe - ez nem a nagyotmondás ideje. Ez egy introspektív ballada, amiben (nagy vonalakban) arról rappel, hogy folyamatosan kétségek gyötrik, hogy nem tudja megugorni a saját maga által magasra tett lécet, és hogy bármit is tesz le az asztalra, az sokaknak nem lesz megfelelő.

Én a helyében sz*rnék erre, és örülnék, hogy még mindig rengeteg Stan van a világon, akik inni fogják az összes szavát, mint pl. én is. :)


Nagyon átérzett, érzelmes az előadás, hallani Marshall hangján is. Kicsit fura, hogy az alapban nincs dob, vagy bármilyen "keményebb" ritmus, így a flow majdnem olyan, mintha acapellában nyomná, de valahogy mégis összeáll. Először fura volt, nem számítottam ilyesmire első single-ként, de a végére megszerettem.

Azért a végéből ítélve ez egy eléggé vad számba fog átmenni az albumon, ahol visszatér az önbizalom minden bizonnyal... BITCH, I WROTE STAN! :)

Update: Bónuszként itt a szám élőben (Skylar Grey-jel) előadott változata a hétvégén lezajlott MTV EMA díjátadóról, ahol Em díjat is nyert hip-hop kategóriában, saját meglepetésére is, hiszen az album még nincs is kint. Whatever, ha Em jelen van, akkor ő a legjobb. :)

2017. október 28., szombat

"Szerelmes szám" á la Angry Blonde: erős idegzetűeknek


Rengeteg balhé volt e körül a szám körül - meg az egész album körül - annak idején, így afelett szépen el is siklottak a legtöbben, hogy mennyire briliáns. Tény, hogy első pár alkalommal nehéz meghallgatni 😃, de ha elkezdi az ember úgy kezelni, mint mondjuk egy filmet, rögtön más lesz a helyzet.
Em kiordítja a frusztrációját egy "murder fantasy" keretében, de a kulcs az egészben, amiről igazából szól, az ez a sor:

"I hate you! I hate you! I swear to God, I hate you!
Oh my God, I love you!"


("Gyűlöllek! Gyűlöllek! Istenemre esküszöm, gyűlöllek!
Ó Istenem, szeretlek!")

Illetve a fülbemászó, kétértelmű refrén:

"So long, bitch, you did me so wrong
I don't wanna go on
Livin' in this world without you"

Az egyik legjobb szám evör


Tisztelet Trent Reznornak a megírásáért, de Johnny Cash a magáévá tette, mint Sinatra a My Way-t.

2015. november 25., szerda

Eminem: The Marshall Mathers LP 2 - Kritika

Tegnap előtt (szerk.: a cikk írásának eredeti dátuma szerint) - kiszivárgás és némi ingyenes streamelés után - megjelent a világ legsikeresebb rapperének legújabb albuma.


Public service announcement:

Stan vagyok. Abszolút elfogult Eminemmel kapcsolatban. Kritikát persze azért tudok megfogalmazni a kevésbé sikerült cuccai kapcsán, viszont szerintem a leggyengébb albumai is ütnek szinte bármit a kategóriában. E nézeteim kapcsán előfordulhat, hogy "nem Stan" olvasóim némelyikének érzését megsértem más előadók munkájának minősítésével.

A másik dolog: ez az iromány hosszú lesz. Itt az utolsó esélyed, hogy hozz némi kólát-chipset-sört-whiskey-t-popcornt-pizzát-bármit a gép elé!


2015. szeptember 23., szerda

The Roots: Undun – Kritika

Egy igazi gyöngyszemre leltem. Tudom, és fogom is ajánlani ezt a remekművet nem csak a hip-hop, de úgy általában az igényes zene kedvelőinek, sőt, azoknak is, akik „lenézik” a műfajt, esetleg zenének sem tartják a rap számokat.


De ne szaladjunk ennyire előre!

Bevallom őszintén, ez az első The Roots album, amit meghallgatok. (szerk.: 2011) Hip-hop rajongói létem ellenére valahogy a „radarom alatt" maradt ezidáig ez a banda. Tudtam, hogy más stílusú zenéket „gyártanak", mint amiket tinédzser koromban, illetve a húszas éveim kezdetén megszerettem, és máig szeretek; talán attól féltem, azt gondoltam a zenéjük igencsak elenyésző ismeretének birtokában, hogy ez nekem túl „alternatív". Hát, kiderült, hogy pont ez a nekem való, így, felnőtt fejjel.

2015. szeptember 9., szerda

Yelawolf: Radioactive - Albumkritika

Egy alabamai, fehér, indián származású, redneck (hillbilly, hick, ahogy tetszik) rapper, akiben Eminem látott annyi fantáziát, hogy a kiadója szárnyai alá vette? Muszáj "lecsekkolni". Legalábbis rap hallgatóknak.


Bevallom, az Eminem-es kapcsolatig totál nem érdekelt a srác, pedig röpködött már a neve ide-oda rap körökben, videoklipje(i?) is volt(ak?) (bocsássatok meg nekem, de nem végeztem extenzív riszörcsöt a csávóról; egyelőre csak hallgatom a zenéit és ismerkedem a személyiségével), viszont ha véletlenül elkaptam (a Pop The Trunk-ot) tévében, 3 másodperc alatt elkönyveltem, hogy ezt a fazont szeneslapáttal kéne ütni, és hogy ugyanabba a divatrapper körbe tartozik, akik tönkreteszik a mai rap felhozatalt, és elkapcsoltam.

2015. augusztus 18., kedd

Eminem: Recovery – Kritika

Előre le kell hogy szögezzem, hogy Eminem az abszolút kedvencem a zenében, így lehet (sőt, valamilyen szinten valószínű) hogy ez az írás nem lesz teljesen objektív.


Úgyhogy az említett rapper frissen megjelent albumát inkább „Eminem – viszonylatban” fogom értékelni, az ő korábbi albumai által felállított sorban próbálom megtalálni, hol a helye minőségileg.

Nem hiszem, hogy valakinek be kellene mutatnom Marshall Mathers-t, azaz Eminem-et. Ő az, akit még azok közül is sokan meghallgatnak, akik amúgy nem szeretik a rap zenét. Nem nagyon akarok az életrajzába belemenni, mindenki emlékszik rá, hogy az ezredforduló környékén robbant be igazán a zenei életbe. Az első kétezres években kiadott két hatalmas kritikai és anyagi sikereket hozó albumot, valamint főszerepelt a kimondva, de inkább kimondatlanul önéletrajzi ihletésű 8 Mérföld című filmben, ami szintén sikeres lett a kritikusoknál, és a mozik kasszáinál is...