Hát, gyerekek... Karácsony második napjára sikerült lefixálnom a film "megmozizását", és majdnem úgy vártam rá, mint egy gyerek. Nagy nehezen eljött a nap, 17 óra, 7-es terem, 7-es sor, nagyjából középen. Feliratos verzió. James Earl Jones, skacok!
Elolvastam rengeteg - spoilermentes - kritikát, véleményt, cikket a filmről az előtte eltelt héten. Tanúja voltam a "'77 óta a legjobb Star Wars film" féle hiperboláknak. És hiába a hatvan-valahanyas metascore, mégis egyöntetűnek tűnt a vélemény, miszerint nagyon jó, és határozottan jobb, mint a The Force Awakens volt. Minden forrásból, amiben/akiben megbízom, csak megerősítést kaptam.
Tesómmal mentem, csakúgy, mint a TFA-ra tavaly. Ő nem akkora SW geek, mint jómagam; a TFA "elment egynek" kategória volt nála, ez pedig már alig érdekelte, úgy kellett "elrángatnom", kampányolni előtte, bombázni a pozitív véleményekkel.
Ahogy mentünk fel a mozi lépcsőjén, kifelé jött egy fószer, aki érkező ismerőseit meglátva jó hangosan mondta, hogy "Remélem nem a Star Wars-ra jöttetek! Egy nagy f*s, kijöttünk róla fél óra után." Figyeltem, tesóm hogy reagál, bekészítve a "random jöttment emberkék véleménye semmit sem számít" szöveget, amivel magamat is nyugtattam volna. Később elsüthettem, mikor elment innivalót venni, és mikor visszajött, mondta, hogy sokan ilyeneket mondanak, akik most jöttek ki róla. Ő egyetértett velem, szóval ettől nem lett még kevesebb a kedve szerencsére.
A mozi személyzete valószínűleg nehezen bírta az ünnepi forgalmat, mert kb. akkor kezdtek el beengedni minket, amikorra a kezdés volt kiírva. Aztán előtte is a szokásosnál több reklám és előzetes ment le, miközben jövögettek még be az emberek, noha azt gondoltuk, hogy talán a feliratos verzió nem lesz annyira népszerű egy full héttel a premier után. Hát ehhez képest majdnem tele lett a terem.
Végre elkezdődött a film.
"A long time ago in a galaxy far, far away...."
Aztán az ismerős főcím a sárga, végtelenbe tovatűnő betűkkel sehol. Persze ezt tudtam előre, hiszen olvastam a filmmel kapcsolatos híreket, de mégis furcsa volt. Rögtön megkaptuk a megszokott bolygó-űr-űrhajó kombót egy élesen induló, sejtelmes soundtrack kíséretében. Ha már itt tartok, meg is jegyzem, hogy már pár másodperc múlva meghozta nálam a zene a SW fílinget, méghozzá olyan módon, hogy nem hasonlított egy korábbi dallamra sem, mégis tudtam volna, hogy ez SW zene, ha kontextuson kívül hallom meg is. John Williams egy zseni, ezt kár is ragozni, de a TFA-ben ez a zenei pillanat nálam csak a film közepe tájékán jött el, a March of the Resistance felhangzásakor. Kevésbé lett karakteres az a soundtrack a mestertől valahogy; csak pár kiemelkedő pillanata van. De csapongok, ez most nem a TFA-ről szól. Szóval, a Rogue One-nál már az első jelenetekben éreztem a nagybetűs STAR WARS fílinget, amihez a képi világ ugyanúgy hozzájárult, mint a hangzás, a zene. Noha a film tényleg döcögősen indul, és a Suicide Squad-hoz hasonlóan villámgyorsan "kapkod" egyik helyszínről a másikra, karakterről karakterre, mindezzel kockáztatva, hogy nehezebben vonja be a nézőt, egy magamfajta SW geeknek pont ebben a botladozva kapkodó, mégis lassan haladó első fél órában kristályosodik ki, hogy itt bizony az eredeti trilógiához mérhető világépítés történik. Mondhatni zsigerből hozza a nosztalgiát, míg a VII. rész "erőltette". (Nehéz elengedni ezt a hasonlítgatást, bocsássatok meg.)
Mindezek mellett ez közel sem egy cukormázas sci-fi mese. Baromira meglepő a Disney-től - emelem a virtuális kalapom előttük -, hogy áldásukat adták egy ennyire borús, komor filmre. Ez közel sem olyan gyerekbarát történet, mint a SW általában. Így aztán nem is fog akkorát kaszálni, mint az Ep. VII, de azért így sem kell szégyenkeznie majd a végső összesítésnél, és nyilván ezzel kalkuláltak is... Itt végre valahára nem patyolat fehér a jó oldal, és ébenfekete a gonosz! Noha a Birodalom oldalát nehéz nem abszolút gonosznak látni, mikor városokat tarolnak le bolygók felszínéről a Halálcsillag teszteléseképp, de a felső vezetéstől távolabb emberibbek a karakterek, bár elsősorban inkább a lázadók oldalán. Noha igaz ez a címszereplő Rogue One csapat tagjaira is, sajnos nem sikerült túlságosan közel kerülniük a szívünkhöz, igazából ezt az egy dolgot tudom felhozni komolyabb kritikaként. Nincs azért nagy gond ezen a téren sem - nem is tudom, hogy pontosan mit kellene tenni, hogy jobban működjön ez az aspektus. Talán - sőt, valószínűleg - nem is volt cél, hogy imádjuk, idolizáljuk ezeket a karaktereket, mint a TFA fiataljait, de azért a közönségkedvencek itt is megvannak: a csapat kötelező droid tagja, K-2SO hiperlaza, csatában is effektív és cinikus (HK-47, anyone?:)), illetve a vak, valamilyen szinten erőérzékeny harcos-szerzetes, Chirrut Imwe. Utóbbival kapcsolatban én elfogult vagyok, mert szeretem a távol-keleti harcművészeti filmeket, és Donnie Yen a kedvencem jó pár éve. De mindenfelé közönségkedvencnek mondják, úgyhogy az elfogulatlanságom ellenére én is be merem sorolni ebbe a kategóriába. A bemutatkozó harcjelenete simán pariban van bármilyen Jedi akcióval, pont, ahogy vártam tőle. (Általában maga koreografálja a harcjeleneteit, vagy legalábbis kiveszi belőle a részét.)
Felicity Jones lehozza, ami a szerepe, de semmi extrát nem nyújt - azon kívül, hogy nagyon helyes csaj :) -, Diego Luna karaktere árnyaltabb, de színészileg ő sem nyűgözött le... Mads Mikkelsen viszont szépen élt azzal a kevéssel, amit kapott - neki volt egy jelenete, ahol ugyan csak hologram formában volt jelen, mégis megvillant a tehetsége. De a lényeg az, hogy minden alakítás korrekt - a potenciális Oscar jelöléseket más jellegű filmekben keressük úgyis. :) Főgonosz, mint olyan nem is igazán van a filmben, hogy a másik oldalt is említsem - talán a Halálcsillag építése fölött bábáskodó Orson Krennic-et nevezhetjük annak, de hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ő is csak egy fogaskerék a Birodalom gépezetében, aki közel sem pótolhatatlan. Az őt alakító Ben Mendelsohn is hozza a kötelezőt. Viszont akadnak az ő karakterénél karizmatikusabbak a "rossz" oldalon: Darth Vader (nem spoiler - már a trailer-ekben is felbukkant), illetve egy teljesen CGI karakter, akit viszont nem neveznék meg, de az igazi SW rajongók úgyis tudják, hogy ki az, aki nem maradhat ki a Halálcsillag létrejöttének történetéből, de az eredeti színész sajnos már "nem volt elérhető". A megoldás fogadtatása elég vegyes az internetes fórumokat elnézve, de szerintem én nem jöttem volna rá, hogy "digitális" a karakter, ha nem olvastam volna róla, illetve nem tudnám, hogy már nincs köztünk a színész. Eme kísérlet kontrolljának tökéletesen megfelelt tesóm, aki a film után a plázából kifelé sétálva megjegyezte, hogy "egész jól tartja magát az az ember, aki..." "Hát," mondtam neki, "sajnos nem - már régen nem él." (Ő elég "casual" SW fan, úgyhogy szerintem megbocsátható neki, hogy nem emlékszik kristálytisztán rá, hogy "ugyanilyen" idős volt a figura a New Hope-ban is. :))
A Halálcsillagra visszatérve: végre sikerült igazán félelmetessé, impozánssá tenni, amilyennek lennie is kell! Én valahogy mindig úgy éreztem, hogy a régi filmek "lenyomják a torkunkon", hogy félelmetes. Hiába pusztítják el vele rögtön a film elején az Alderaan-t, abból a bolygóból semmit nem láttunk addig, ismert karakter is csak egy tartózkodik ott: Bail Organa, Leia (nevelő) apja, akit meg szintén nem ismertünk még ott. Aztán többet ugyebár nem nyílik alkalma használni a Birodalomnak, mert a Lázadók elpusztítják. Ellenben a Rogue One-ban játszódnak jelenetek olyan helyeken, amiket később totálisan megsemmisít, eltöröl a Death Star egy-egy "apró" lövése. A másik, hogy a hatalmasságát is sokkal jobban sikerült perspektívába tenni, mint annó. Ahogy eltörpül előtte egy Csillagromboló, vagy ahogy megjelenik Scarif nappali égboltján lassan a horizont fölé emelkedve, az valami félelmetes. Ráadásul a film egy egészen jó magyarázatot ad az ősrégi, sokat kritizált, parodizált plot hole-ra, hogy mégis mi a fenéért van egy ilyen fejlett eszközön egy ennyire égbekiáltó hiba, gyenge pont. Egyébként sok dolog egészen más megvilágításba kerül, ha ez után a film után megnézzük az Egy Új Reményt. És elfogadjuk ezeket a változásokat, mert a film beillik a legjobbak közé, így nem érezzük azt, hogy figyelmen kívül kellene hagynunk az utóhatásait. Durva ezt kimondani, de ez a film hatással van az eredeti Csillagok Háborújára, örökre megváltoztatja, hogy hogyan tekintünk bizonyos dolgokra. Instant a Star Wars történelem része lett, legalábbis én így látom.
A látvány természetesen lehengerlő, ezzel sosem lesz gond, amíg az IL&M felelős érte. Az űrcsata a film utolsó harmadában valami elképesztő, bátran kimondhatjuk, hogy beállítja az etalont. Ráadásul itt a készítők felhasználtak olyan jeleneteket, amiket a IV. részhez forgattak, de végül nem használtak fel, így az igazi rajongóknak ismerős lesz néhány X-Wing pilóta.
A zene, ahogy már az elején érintettem a témát, nekem bejött, nem bújt meg állandóan a háttérben, "volt képe előrenyomakodni", ha arra volt szükség, és kimondottan korai Williams-es lett szerintem. Annak ismeretében pedig különösen kiemelkedő, hogy Michael Giacchino "beugróként" vállalta el a munkát (miután Alexandre Desplat valamilyen rejtélyes okból visszadobta), és mindössze 3-4 hete volt a film teljes zenei anyagát megalkotni. Ehhez képest a "kopipészt" is csak annyi benne, amennyi kötelező, szóval elismerésem, és meg fogom jegyezni a zeneszerző nevét.
Az is látszott, hogy a rendező Gareth Edwards igazi SW geek: rengeteg a filmben a fan service, sok egészen nehezen észrevehető apróság, vagy akár Vader jelenetei. Az apróbbakra példa a Rebels-béli csapat pilótájának a Lázadók bázisán elhangzó neve, vagy éppen a flottában felfedezhető Ghost, míg a KotOR játékokból ismert Hammerhead corvette-nek egy egészen epikus jelenetet szántak - mivel a játék hatalmas kedvencem, ez különösen megmelengette a szívemet. :) Jó látni, hogy igyekeznek egy összefonódó, egységes világot alkotni a fellelhető legjobb SW médiák emlékezetes, egyedi részleteit is felhasználva.
A Rogue One tehát könnyűszerrel illeszkedik az eddigi Star Wars filmek közé, és szerencsére sokkal inkább a legjobbakhoz, mint a kevésbé sikerültekhez áll közel. Bizonyítja, hogy Jedik nélkül is simán élvezetes lehet egy történet a messzi, messzi galaxisból, és bátran komorabbra/komolyabbra lehet venni a dolgokat néha. Persze azt sem szeretném, ha minden Star Wars film ilyen lenne, de most kimondottan felüdülés volt. Azért humor továbbra is akad, és javarészt működik is.
És persze ott van Darth Vader... Hát, mit is mondhatnék... A csapból is ez folyik, de tényleg ez a helyzet: sosem volt még ennyire félelmetes és badass. Moccanni nem mersz a székedben, miközben azt a bizonyos jelenetet nézed.
A végére még teszek egy bátor kijelentést, aztán meglátjuk mondjuk egy év múlva, hogy tartom-e magam hozzá: A Rogue One a legjobb Star Wars film az Empire óta. (A Jedi nekem picit már túl mesés volt, a prequel-ek és a TFA pedig labdába se rúghatnak mellette - de legalábbis gólt nemigen szereznének...) Az Episode VIII felkötheti az alsóneműjét!
P.s.: Oh, a felvezetés után azt hiszem be kell még számolnom róla, hogy tesómnak is tetszett, elbeszélgettünk a filmről utána egészen hosszan, és egyáltalán nem bánta meg, hogy kiadta rá a pénzt. Megállapítottuk, hogy nem tudjuk, hogy akik kijöttek a vetítésről, azok milyen filmet néztek, de valószínűleg nem ugyanazt, amelyiket mi. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése