Filmajánló - Mad Max: A Harag Útja

Szerettem a Mad Max filmeket kölyökkoromban. Így aztán nyilvánvalóan érdeklődéssel figyeltem az új részről érkező hírmorzsákat, főleg miután megtudtam, hogy az eredeti trilógiáért felelős George Miller készíti.

Tom Hardyval is szimpatizáltam, mint új Mad Max. A moziba kerülés előtti kritikákat, véleményeket olvasva meggyőztem magam, hogy valószínűleg ez lesz az a film idén a Star Wars-on kívül, amit muszáj moziban megnézni.

Haver, ez aztán bejött!

Ha emlékszel a régi Mad Max trilógiára… Nos, ez nem olyan.

Jobb.

Yelawolf: Love Story - Kritika

Eminem pártfogoltja végre megtalálta magát, mint művész, és ennek eredménye egy gyökeresen más album, mint a majd' négy évvel ezelőtti Radioactive, amiről szintén írtam anno.

A hip-hop világ épp az aktuális szupersztár, Kendrick Lamar második albumától, a "To Pimp A Butterfly"-tól van elájulva, a kritikusokkal egyetemben. A fogadtatása túlszárnyalta még a debütáló stúdióalbumáét is - Metacriticen jelenleg 97 pontos, ami azt jelenti, hogy nemhogy rossz, de még "közepes" kritika se igazán jent meg róla a nagyobb orgánumokban.

Hogy jön ez ide? Úgy, hogy szokás szerint én az "underdog"-ot, illetve ez esetben farkast pártolom. Kendrick albumát kíváncsian vártam, nyitottan. Az előző nem lett a lejátszóim hosszas vendége, noha elismertem, hogy tud valamit a srác. Gondoltam talán majd most helyére kattan valami. Nem így lett, számomra a "TPAB" szimplán még több ugyanabból. Egyedi, kísérletező, teljesen más zeneileg (szerencsére), mint a manapság divatos vadhajtásai a műfajnak (pl. trap), plusz nagyon komoly "wordsmith" a kölyök. Mégis, a zenék nem ébresztenek bennem semmilyen érzelmet, se bulizni nem támad kedvem tőlük, se relaxálni, a mondanivaló pedig noha jelen van, de nekem nem "rezonál"; végülis mégiscsak az a lényeg, hogy ő a comptoni király gyerek, a társadalomkritika pedig jelentős részben a rasszizmussal kapcsolatos... Lehet, hogy újszerűen közelíti meg a témákat, de mégiscsak hallottuk már ezeket ezerszer.

Yelawolf második albumát ironikus módon kevésbé vártam. A Radioactive-et ugyan jónak tartottam anno, de manapság nem túl sűrűn veszek elő számokat róla, ráadásul az azt követő években pontosan azt véltem látni egy-egy elkapott számból, vendégszereplésből, hogy nem találja az irányt a srác. Aztán, ahogy már talán sejtitek, ez lett az az album a kettő közül, ami letaglózott.

Film-miX 1

A kiszámíthatatlan rendszerességgel érkező Film-miX "rovatban" rövidebb filmajánlókat fogok csokorba szedni, természetesen olyan filmekről, amiket láttam, és tetszettek annyira, hogy ajánlani tudjam őket, de valamilyen oknál fogva nincs motivációm "rendes" kritikát írni róluk. Pár sorban próbálom összefoglalni, hogy miféle filmre számíthat, aki kedvet kap egy-egy alkotás megnézéséhez.

Eminem: The Marshall Mathers LP 2 - Kritika

Tegnap előtt (szerk.: a cikk írásának eredeti dátuma szerint) - kiszivárgás és némi ingyenes streamelés után - megjelent a világ legsikeresebb rapperének legújabb albuma.

Public service announcement:

Stan vagyok. Abszolút elfogult Eminemmel kapcsolatban. Kritikát persze azért tudok megfogalmazni a kevésbé sikerült cuccai kapcsán, viszont szerintem a leggyengébb albumai is ütnek szinte bármit a kategóriában. E nézeteim kapcsán előfordulhat, hogy "nem Stan" olvasóim némelyikének érzését megsértem más előadók munkájának minősítésével.

A másik dolog: ez az iromány hosszú lesz. Itt az utolsó esélyed, hogy hozz némi kólát-chipset-sört-whiskey-t-popcornt-pizzát-bármit a gép elé!

Buried / Élve eltemetve - Ajánló

Te mit tennél, ha egy koporsónál éppen csak nagyobb faládában, feltételezhetően a föld alatt térnél magadhoz?

Na jó, könnyítsünk a helyzeten:

Te mit tennél, ha egy koporsónál éppen csak nagyobb faládában, feltételezhetően a föld alatt térnél magadhoz, és lenne nálad egy mobiltelefon, amin csodák csodájára még térerő is van, mivel valószínűleg nem túl mélyen vagy eltemetve?

Stephen King: Napnyugta Után – Ajánló

Talán itt még nem említettem, hogy a kedvenc íróm Stephen King. Amúgy is kajálok mindent, amit ír, de különösen kedvelem a rövid történeteket tartalmazó gyűjteményeit. Ilyen a Napnyugta Után is.

Nemrég éppen beszéltük Lazával (aki osztja a King írások iránti szenvedélyemet), hogy milyen jó, hogy az öreg (64 éves) az utóbbi években kezdi visszanyerni fénykorának produktivitását, az után, hogy 1999-ben majdnem halálos kimenetelű baleset érte, és az új évezred első éveit még lábadozással töltötte. (A balesetről, és következményeiről elég részletesen ír a 2000-ben megjelent Az Írásról c. kreatív írást oktató jellegű – ezt a jellemzést talán kikérné magának – könyvében.) Ehhez képest most a bibliográfiáját nézegetve azt látom, hogy egyetlen év nem telt el azóta sem, amikor nem adott ki valamit, sőt, inkább az évi két publikáció a jellemző! Valószínűleg az zavart be egy kicsit, hogy valamikor 2001-’02 környékén voltak olyan nyilatkozatai, hogy talán abbahagyja az írást, de legalábbis mindenképp lassabbra veszi a tempót, mert fizikailag nem bírja az írást, fáj minden tagja a gépe előtt ülve, és a szeme sem a régi már. Szerencsére mégiscsak jöttek a könyvek, aztán pedig egy interjúban őszinte örömömre azt olvastam, hogy újra jobban bírja az „ipart” fizikailag, az ihlet pedig kiapadhatatlannak tűnik.

Na de térjünk vissza az írásom alanyára!

Hölgyeim és Uraim:

Great Free Games: the white chamber

A Great Free Games egy önálló rovat lett volna a régi site-on, ha tovább jutott volna egyetlen cikknél. Na, majd itt! :) A lényege röviden: ingyen elérhető játékot ajánlok, ami nekem tetszett, szórakoztató volt, ezért úgy gondolom, hogy másnak is az lehet. Röviden-tömören felvázolom az alany jellemzőit, képességeit, egy-két screenshot kíséretében.

Az első alany pedig a the white chamber (direkt kis kezdőbetűk – „hivatalosan” is így írják) nevű point-and-click sci-fi horror kaland, ami a WinterMute Engine-t használja. Elég ritka a hasonló műfajú játék, én pedig szeretem az ilyeneket, így le is csaptam rá hamar, amint felfedeztem egy Gamestar DVD-n, ha jól emlékszem még 2009-ben. Az elkövető a Studio Trophis, ami három sheffieldi egyetemistából állt, és sajnos pont 2009-ben fel is oszlottak, követve az egyéni életcéljaikat. Eredetileg egyikük egyetemi projektjeként indult a játék, de aztán túlnőtt ezen, és 2005-ben, amikor kész lett, letölthetővé tették az oldalukon.

Drive – Ajánló

Gondolkodtam rajta, hogy kritikát írok róla, de megtették már annyian... És amúgy sem kritizálnám nagyon.

Érdekes egy film a Drive. Azért írok róla ajánlót, mert tetszett. (Észrevehettétek, hogy általában olyan dolgokról írok, amik tetszenek. :D) Igazán. Viszont, valahogy nem kívánkoznak ki belőlem olyan "elszállt" jelzők, amiket mindenfelé durrogtatnak róla a túlnyomó többségben lévő pozitív kritikák – mint pl.: varázslatos, csoda, stb. Nem, szerintem nem volt benne semmi varázslat. Csak profizmus, mérhetetlen hozzáértés, törődés, művészi érzék a rendező, a színészek, és úgy általában a készítők részéről.

The Roots: Undun – Kritika

Egy igazi gyöngyszemre leltem. Tudom, és fogom is ajánlani ezt a remekművet nem csak a hip-hop, de úgy általában az igényes zene kedvelőinek, sőt, azoknak is, akik „lenézik” a műfajt, esetleg zenének sem tartják a rap számokat.

De ne szaladjunk ennyire előre!

Bevallom őszintén, ez az első The Roots album, amit meghallgatok. (szerk.: 2011) Hip-hop rajongói létem ellenére valahogy a „radarom alatt" maradt ezidáig ez a banda. Tudtam, hogy más stílusú zenéket „gyártanak", mint amiket tinédzser koromban, illetve a húszas éveim kezdetén megszerettem, és máig szeretek; talán attól féltem, azt gondoltam a zenéjük igencsak elenyésző ismeretének birtokában, hogy ez nekem túl „alternatív". Hát, kiderült, hogy pont ez a nekem való, így, felnőtt fejjel.

The Thing - Kritika

Nemrégiben volt alkalmam megnézni a legendás John Carpenter -féle The Thing (A dolog) jelenleg (szerk.: 2011!) a mozikban futó előzményét, a The Thing-et. (Divat manapság ez az „alcím-mentesség”...)

Régóta vártam, és figyeltem a projektet, lévén hogy a '82-es változat nagy kedvencem máig. Biztató volt, hogy a rendező nagy rajongója az „alapműnek”, és aprólékosan kielemezte annak minden egyes képkockáját, mielőtt a saját verziójába belefogott volna. Vajon sikerült neki felnőnie Carpenterhez, illetve úgy általában jó filmet összehoznia egy olyan műfajban, amiben manapság olyan ritka a jó mű, mint a fehér holló? Ezúttal nem árulom el a véleményem már az elején...

Yelawolf: Radioactive - Albumkritika

Egy alabamai, fehér, indián származású, redneck (hillbilly, hick, ahogy tetszik) rapper, akiben Eminem látott annyi fantáziát, hogy a kiadója szárnyai alá vette? Muszáj "lecsekkolni". Legalábbis rap hallgatóknak.

Bevallom, az Eminem-es kapcsolatig totál nem érdekelt a srác, pedig röpködött már a neve ide-oda rap körökben, videoklipje(i?) is volt(ak?) (bocsássatok meg nekem, de nem végeztem extenzív riszörcsöt a csávóról; egyelőre csak hallgatom a zenéit és ismerkedem a személyiségével), viszont ha véletlenül elkaptam (a Pop The Trunk-ot) tévében, 3 másodperc alatt elkönyveltem, hogy ezt a fazont szeneslapáttal kéne ütni, és hogy ugyanabba a divatrapper körbe tartozik, akik tönkreteszik a mai rap felhozatalt, és elkapcsoltam.

Robert J. Sawyer: Lélekhullám - Ajánló

Nemrégiben olvastam egy jó kis sci-fi könyvet - gondoltam írok róla pár sort, mert megérdemli.

Robert J. Sawyer napjaink egyik elismert sci-fi írója - eddigi 20 kiadott regényt felölelő karriere alatt több, mint 40 díjat kapott, köztük a műfaj nevesebbjeit is, mint például a Nebula-díj, vagy a Hugo-díj. Az előbbit konkrétan eme írás tárgyával, a Lélekhullámmal (The Terminal Experiment) zsebelte be 1995-ben.

Gemini Rue - Teszt/Kritika

Két stílus létezik, ami nálam mindig elsőbbséget élvez filmekben, könyvekben, játékokban. A sci-fi, és a noir. Az idén (szerk.: 2011) tavasszal pc-re megjelent Gemini Rue című point-and-click kalandjáték bővelkedik mindkettő jellemzőiben.

Senna

Már hosszú ideje akartam írni erről a filmről. Az egyik oka, hogy nem történt meg korábban, hogy úgy éreztem látnom kell még egyszer, mielőtt írnék róla, aztán meg a dizájn-váltással való munkák akadályoztak meg benne...

 De immár semmi akadálya, hogy bepötyögjem eme... Kritikát? Nem, nem nagyon szeretném kritizálni. Inkább ajánlót. :)

 Úgy kezdem, ahogy általában a (pozitív hangvételű) kritikák zárulnak:

A Sennát látni kell. Főleg akkor, ha valaki a rajongója a legendás pilótának, de legalább a Forma 1-nek. Nem véletlenül kapott közönségdíjat több különböző filmfesztiválon, többek közt a Sundance-en.

Painkiller - Overdose

Az alábbiakban a címben említett játékról szeretnék egy gyors, szubjektív véleményt mondani.

Ez itt most nem egy kritika lesz, ugyanis végig sem játszottam a játékot, és objektív (amennyire egy ember kedvelt játékstílusait figyelembe véve lehet) kritikát írni szerintem nem lehet/szabad olyan játékokról, aminek meg sem tapasztalja minden részét az ember.

BAD MEETS EVIL – HELL: THE SEQUEL

Az oldal nem túl sok cikket megélt történetében a legnagyobb sikert elért írásom Eminem Recovery című albumának kritikája volt. A sors érdekes játéka, hogy majdnem pontosan egy évvel később megint egy rap albumról írhatok.

Persze írhattam volna az azóta eltelt időben rengeteg próbálkozásról, csakhogy én még a régi vonalat képviselem ebben a műfajban - a 2005-'06 környékén felbukkant, majd gombamód szaporodásnak indult, éneklő, autotune-oló, diszkókba inkább való zenéket gyártó „rapperek” nekem nem számítanak annak. Mármint rappernek.

Eminem próbálja elvinni a hátán úgymond az egész műfajt a 2009-es visszatérése óta. A mentora, Dr. Dre örök idők óta készülő Detox-ában bíztam/bízom még, de akármennyire is a finisében lévőnek tűnik a projekt – 2 single után már csak ki szoktak adni egy albumot a nem túl távoli jövőben -, Eminem három anyagot dobott ki azóta, hogy a hírek újra elkezdtek a „Jó Doktor” albumáról a neten cirkulálni. Nos, ellent kell, hogy mondjak kicsit magamnak, ugyanis ez a 3. nem egy teljes, hivatalos „album”, és nem is Eminem, hanem Bad Meets Evil.

Serpico – Kritika

Szerény véleményem szerint Al Pacino a legjobb élő színész. Ez a filmje valahogy mégis kimaradt eddig azok sorából, amiket volt szerencsém látni.

Szerencsére ez a közelmúltban megváltozott.

Eminem: Recovery – Kritika

Előre le kell hogy szögezzem, hogy Eminem az abszolút kedvencem a zenében, így lehet (sőt, valamilyen szinten valószínű) hogy ez az írás nem lesz teljesen objektív.

Úgyhogy az említett rapper frissen megjelent albumát inkább „Eminem – viszonylatban” fogom értékelni, az ő korábbi albumai által felállított sorban próbálom megtalálni, hol a helye minőségileg.

Nem hiszem, hogy valakinek be kellene mutatnom Marshall Mathers-t, azaz Eminem-et. Ő az, akit még azok közül is sokan meghallgatnak, akik amúgy nem szeretik a rap zenét. Nem nagyon akarok az életrajzába belemenni, mindenki emlékszik rá, hogy az ezredforduló környékén robbant be igazán a zenei életbe. Az első kétezres években kiadott két hatalmas kritikai és anyagi sikereket hozó albumot, valamint főszerepelt a kimondva, de inkább kimondatlanul önéletrajzi ihletésű 8 Mérföld című filmben, ami szintén sikeres lett a kritikusoknál, és a mozik kasszáinál is...

Prince of Persia: The Sands of Time - Filmkritika

Azt hiszem nem sok ember van a Földön, aki számítógépet használ, és nem ismeri Perzsia Hercegének legendás karakterét.

Jómagam hatalmas rajongója vagyok a Sands of Time trilógiának. Meg sem tudnám pontosan mondani hányszor játszottam végig mind a három részt. Amint megint „rámjön”, és feltelepítem az első részt, valószínűleg arról is megírom a (előrebocsátom: rendkívül pozitív) kritikámat, ha érdekel valakit, ha nem. :)

De most a filmről óhajtok értekezni, tekintve, hogy tegnap végre megnéztem. Jó pár leírást olvastam már róla, és igazából az enyém sem sokban fog különbözni az eddig látott/hallott véleményektől...

Safe House 2.0

Üdvözletem, kedves régi és új Safe House olvasók!

A régieknek annyit mondanék: köszönöm, hogy követtek a jó öreg Blogspotra, vagy ahogy manapság hívjuk, Bloggerre! :)

Új olvasók:
A Safe House egy 2010 óta működő blog, ahol legfőképp a szórakoztatóipar különféle ágazataival foglalkoztam - mindenfélével, amit alkalmanként szeretek "igénybe venni", ha ki akarok szakadni pár órácskára a mindennapok mókuskerekéből. Innen a megújuló blog "Eszképizmus Felsőfokon" alcíme.
Alkalmanként besegített két cimborám is, Lazarus_omin és Greg, viszont mivel mindkettejüknek megvan a saját platformja a SH (így fogom rövidíteni a blog nevét) témáiba vágó írásaik publikálására, így újra egyedül vágok neki az (újra)indulásnak.
Amit várhattok: kritikák (kivesézősebb hangulatban), ajánlók (ha valamiről csak rövidebben szeretnék áradozni, és/vagy túlságosan elfogult vagyok) a következő nagyobb témakörökben: filmek, sorozatok, játékok (pc, és abból is javarészt régebbiek, ugyanis a gépem egy lassan 12 éves ócskavas), zenék, könyvek.
Rovatok ezúttal nem lesznek.

A következő napokban, hetekben "áthozom" az említett kategóriákba sorolható cikkeket a régi oldalról, ahogy időm engedi. Így új cikkeket még egy darabig nem kaptok, de ez talán csak az elkötelezettebb régi olvasókat zavarja majd, illetve az aktualitásokra vágyókat, de ígérem, hogy idővel jönnek majd az új írások, ha nem is olyan tempóban, mint ahogy az "importálás" megy majd.
Mindeközben apránként állítgatom, finomhangolgatom majd a dizájnt, szóval ne lepődjetek meg, ha esetleg napról napra változások vannak! :)

Még valami:
A blog régi elérhetősége, ha valakit érdekel: Safe House (web4)
Pár hétig még biztosan elérhető lesz, aztán majd meglátom, hogy "bezárom-e", vagy csak magára hagyom szegényt... :)

Szóval, még egyszer üdvözlök mindenkit a megújuló Safe House-on! Kellemes olvasgatást!