Azt hiszem nem sok ember van a Földön, aki számítógépet használ, és nem ismeri Perzsia Hercegének legendás karakterét.
Jómagam hatalmas rajongója vagyok a Sands of Time trilógiának. Meg sem tudnám pontosan mondani hányszor játszottam végig mind a három részt. Amint megint „rámjön”, és feltelepítem az első részt, valószínűleg arról is megírom a (előrebocsátom: rendkívül pozitív) kritikámat, ha érdekel valakit, ha nem. :)
De most a filmről óhajtok értekezni, tekintve, hogy tegnap végre megnéztem. Jó pár leírást olvastam már róla, és igazából az enyém sem sokban fog különbözni az eddig látott/hallott véleményektől...
Történt egyszer, hogy egy bizonyos Jerry Bruckheimer nevezetű, bemutatásra nem hiszem, hogy szoruló úriember produkciós cége egy újabb pénzgeneráló franchise után nézett, és megszerezte a jogokat a 2003-as klasszikus, hatalmas kritikai sikereket elérő videojáték, a Prince of Persia: Sands of Time megfilmesítésére. Tudatában annak, hogy az említett producer olyan igazán rossz filmekhez nem nagyon szokta adni a nevét, reménykedhettünk, hogy nem azt a szutykot kapjuk, ami a videojáték feldolgozások 85%-ára jellemző. (Igaz, hogy ebből kb. 60-70% egy bizonyos német, túlságosan sok „fölösleges” pénzzel rendelkező úrnak köszönhető, akinek inkább a nevét sem említem meg egy ilyen jó – az övéihez képest mindenképpen – film kritikájában.)
A rendező személye nálam kérdéses volt, ugyanis nem láttam az ő rendezésében készült Harry Potter filmet (igazából egyiket sem). A forgatókönyvet viszont maga Jordan Mechner, a herceg „apja” alkotta meg – legalábbis az első, később még eléggé átírt verziót.
Szóval nagyrészt bizakodó voltam a filmmel kapcsolatban, egyedül a Disney, mint forgalmazó keltett egy kis aggodalmat, de végül is a kalózos trilógiában is előfordultak kicsit horroros elemek, és Johnny Depp játékstílusát is jóváhagyták, ámbár kisebb kardoskodás után... Illetve szerintem a Prince trilógia első része még többé-kevésbé, történetileg és hangulatilag is belefért a Disney profiljába.
Na de látom, hogy kezd eluralkodni rajtam az „irodalmi elefántizmus”, úgyhogy elég volt ennyi bevezető, térjünk a lényegre!
A film kezdetén ami rögtön megfogott, az a kellemes zene volt, aminek stílusa rögtön ismerős lehet a játékok kedvelőinek. Az indítás viszont eléggé sablonosra sikerült. Eszerint a perzsa királynak, Sharaman-nak nem elég két srác trónörökösnek, úgyhogy összeszed még egy „extrát” a piacon... Nem, nem veszi a srácot, aki Dastan-ként mutatkozik be, hanem kiszúrja magának, mikor a gyerkőc a bátorságáról tesz tanúbizonyságot, és nyomban a palotába viteti a tesójával, Nizammal.
És itt rögtön kitérnék főhősünk nevére. A hardcore rajongók (én is az vagyok, de ebből a szempontból kivétel) rögtön kifogásolták, hogy nevet kapott bálványozott Hercegünk. Én csak egy-két pillanatig voltam így, aztán belegondolva egyértelmű volt, hogy ami jól működött egy játékban – miszerint mindenki csak Prince-nek hívta... nos, hát Prince-t, az egy filmben megoldhatatlan lenne anélkül, hogy nevetséges legyen előbb-utóbb.
Visszatérve a történetre, 15 évet ugrunk az időben, és egy olyan jelenetsorba csöppenünk, ami sokkal inkább emlékeztet a Sands of Time game nyitányára. Eszerint ez a drága perzsa hadsereg ostromolni megy, csak itt a király jelenléte nélkül. Itt megismerkedhetünk az immár felnőtt (?) Dastannal, aki nem épp' herceghez méltó viselkedéssel mutatkozik be, bár ez függ attól, hogy mit tekintünk herceghez méltó viselkedésnek. Aztán persze az események sodrásában – mert itt beindul a sodrás – lesz persze esélye ezen változtatni, és él is vele általában. Itt már betekintést nyerünk abba, hogy akció terén körülbelül mi vár ránk a még hátralévő durván másfél órában. A Herceg szinte ugyanolyan jó parkour skill-ekkel van megáldva, mint a játékokban, és a fegyveres harc terén sincs szégyellnivalója.
Innentől beindulnak az események, nem is nagyon részletezném tovább a sztorit; amúgy sem a legerősebb része a filmnek...
A rendező elég biztos kézzel irányítja a dolgokat, de semmi extra teljesítmény; tisztességes iparosmunka. Ugyan van egy-két akciójelenet, ahol szerintem használhatott volna távolabbi kamerát, de összességében nincs vele probléma.
A színészek munkájáról szintén ezt tudnám elmondani. Jake Gyllenhaal-t a herceg szerepére jó választásnak tartottam, viszont körülbelül azt nyújtja, ami elég, semmit a fölött. És ez véleményem szerint ugyanígy van a gárda minden tagjánál. Gemma Arterton legfőbb erénye, hogy szép, de ő is csak a kötelezőt hozza. Ugyanígy Ben Kingsley Nizam szerepében; hozzáteszem ez a karakter, a király testvére, és végül főgonosz, elég halovány lett, de nem a színész miatt, hanem egyszerűen szűk mozgásteret adott neki a forgatókönyv, kiaknázatlan maradt a karakter és a színész érzésem szerint. <kisebb SPOILER alert!> Ráadásul nem elég ügyes a „megtévesztés” sem; a figyelmesebb néző már az elején, a király halála környékén sejti... nem is sejti, tudja, hogy nem Tus, az egyik „valódi” herceg ültette fel Dastan-t, hanem Nizam. <SPOILER-veszély vége>
Alfred Molina hozza a fun-faktort, ahogy azt szinte minden kritika megírja – én is így gondolom.
A Dastan és Tamina hercegnő között zajló párbeszédek viszont sokszor kísértetiesen emlékeztetnek a Sands of Time játékból a Herceg és Farah „csipkelődésére”; ott is az elejétől egyértelmű volt, hogy odáig meg vissza vannak egymástól, ennek ellenére sokszor igen keményen odamondogattak, illetve keresztbe tettek egymásnak. Nos, ezt nagyon jól sikerült a vászonra átültetni!
Hiányoltam a „természetfeletti” dolgokat a filmből, gondolok itt főleg az ellenségekre... A homokszörnyekre például. Ha a PotC-ban megjelenhettek némileg horrorba illő kinézetű előholtak, akkor nem értem, ide miért nem fértek volna el a „szend-monszták”...?
A látvány viszont nélkülük is nagyszerű! A perzsa városok egy-az-egyben úgy néznek ki, mint Babylon a The Two Thrones-ban! Amikor Dastan a háztetőkön menekült, az élénk emlékeket idézett fel bennem az említett játékból. A harcok jól koreografáltak, látványosak, az akrobatikus jelenetek szintén. Az Idő Tőre szintén egy-az-egyben úgy néz ki, mint a játékokban, és az idő visszatekerés effektje lélegzetelállító. Viszont az első ilyen után kicsit kínosnak éreztem, ahogy a Herceg elmagyarázta gyakorlatilag egyértelműen a (kicsi, vagy buta – vagy kicsi és buta) nézőnek, hogy mi történt.
Harry Gregson-Williams zenéi szerintem nagyon jól sikerültek; megtalálhatók a keleties motívumok és az epikus, nagyzenekari hatások is. Összességében a zene teszi a dolgát, plusz hangulatot ad a jeleneteknek, sehol sem „tolakodó”, szépen odaillik, ahol éppen szól.
Összegezve... Ugyan konkrét negatívumot nem nagyon írtam, de több elemet is elég átlagosnak ítéltem (rendezés, színészi játék, történet), mégsem mondanám átlagosnak a filmet, főleg videojáték feldolgozás kategóriában. Egy korrekt, régi vágású kalandfilmet láttam, modern látvánnyal és akciókkal, ami szórakoztatott nagyjából végig, és ez a lényeg! Ha mindenen javítani tudnának a következő részre (mivel kimondottan a Karib-tenger Kalózaihoz hasonlóan akarják felépíteni a dolgot, tehát minimum trilógia lesz), amivel nem voltam igazán elégedett, akkor az már nagyon jó film lehetne... Kérdés, hogy ha nagy vonalakban is, de követnék a történetet, ami a játékokon végigvonult, akkor a Warrior Within-t hogyan ültetnék át filmre úgy, hogy maradjon a depresszív hangulat, a brutalitásból (a Herceget tekintve is) legalább egy kicsi, és a nyomasztó atmoszféra. Mivel Disney, ugyebár...
Ha pontot is kéne adnom rá, akkor legyen:
8/10
(A cikk írásának eredeti dátuma: 2010. 06. 20.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése