Eminem: Recovery – Kritika

Előre le kell hogy szögezzem, hogy Eminem az abszolút kedvencem a zenében, így lehet (sőt, valamilyen szinten valószínű) hogy ez az írás nem lesz teljesen objektív.

Úgyhogy az említett rapper frissen megjelent albumát inkább „Eminem – viszonylatban” fogom értékelni, az ő korábbi albumai által felállított sorban próbálom megtalálni, hol a helye minőségileg.

Nem hiszem, hogy valakinek be kellene mutatnom Marshall Mathers-t, azaz Eminem-et. Ő az, akit még azok közül is sokan meghallgatnak, akik amúgy nem szeretik a rap zenét. Nem nagyon akarok az életrajzába belemenni, mindenki emlékszik rá, hogy az ezredforduló környékén robbant be igazán a zenei életbe. Az első kétezres években kiadott két hatalmas kritikai és anyagi sikereket hozó albumot, valamint főszerepelt a kimondva, de inkább kimondatlanul önéletrajzi ihletésű 8 Mérföld című filmben, ami szintén sikeres lett a kritikusoknál, és a mozik kasszáinál is...

Aztán M'n'M (aki nem tudja – az Eminem név a valódi monogramjából ered) karrierjének virtuális diagramja szép lassan elkezdett lefelé ívelni. 2004-ben kiadta Encore című albumát, ami az első volt - azóta, hogy Dr. Dre mögé állt, és esélyt adott a fehér srácnak - ami feledhetőre sikeredett, még ha voltak is rajta ütős számok. 2005-ben nem tudta befejezni az aktuális turnéját; bejelentkezett rehabilitációra, a hivatalos közlemény szerint „altató gyógyszerektől való függés” miatt. 2006-ban megölték a legjobb barátját, akivel gyerekkoruk óta a legjobban megértették egymást. Valószínűleg ennek hatására is, de visszaszokott a felírt gyógyszerekre. 2007 decemberére odáig fajult a függősége, hogy kórházba került, miután eszméletlenül találták a fürdőszobájában. Eleinte a sajtó felé tüdőgyulladást kommunikáltak, de később kiderült, hogy Methadone túladagolás okozta majdnem a rapper halálát, aki akkor komolyan el is volt hízva.

2008 folyamán viszont Marshall sikeresen eltávolodott az önpusztító életmódtól, évek óta először volt „tiszta”, és rögtön el is kezdte érezni magában azt a sürgető érzést, hogy alkotni kell! A rajongók is nagyon vártak már egy új Eminem albumot, a média pedig „halottnak” hitte a karrierjét. Teljes egészében a már említett Dr. Dre kezeibe adta a készülő album produceri munkálatait, hogy ő csak a szövegírásra és a flow-kra (a stílus, amit adaptál a zenei alaphoz, a rap ritmusa, hangsúlya – körülbelül:)) helyezhesse a hangsúlyt. Az eredmény a 2009-es Relapse lett, ami, mint a címe is utal rá, arra a koncepcióra lett felépítve, mintha Em visszaesett volna, és újra „drogokon” rappelne... Tele volt elmebeteg számokkal, visszatérő témái voltak a sorozatgyilkosok. Valamint különböző akcentusokat használt, amikkel talán humorosabbnak akart tűnni a „fun” számoknál, illetve így akarta változatosabbá tenni a rapjeit; mindenesetre megszokható volt éppen, de a legtöbb rajongó húzta a száját miatta. Azért összességében egy jó album volt, ütős Dre beat-ekkel, és különféle flow-kat bemutató Eminemmel, és a szokásos szövegírási zsenialitásokkal. Összességében Slim Shady (Em rap alteregója) elmebeteg visszatérése volt az album. Aminek a legjobbja mégis egyértelműen a legkomolyabb, melankolikus, és őszinte Beautiful volt, az egyetlen szám, aminél a produkció is az ő munkája volt.

Na mármost, a Relapse készítése alatt Eminem állítása szerint annyi jó szám összegyűlt, hogy dupla albumra is elég lesz belőle, és elméletileg a Relapse 2-t még ugyanazon év végén kiadták volna. E helyett decemberben jött pár extra szám a Relapse-hez, hogy a rajongók kibírják a 2010-re csúszó album megjelenéséig. Itt már gyanús volt, hogy ha tényleg kész volt két albumnyi vállalható zene, akkor miért nem lehetett pár hónap különbséggel kiadni? Mikor bennem (és gondolom más rajongókban is) már egyre nagyobb kérdőjelek kezdtek formálódni, hogy akkor most mi is van, akkor jött egy tweet Eminemtől áprilisban, miszerint „Nincs Relapse 2”. Sok rajongó elszomorodott, felháborodott, de voltak, akik sejtették, hogy itt valami trükk lesz: pár óra múlva újabb tweet: „RECOVERY van.” Majd a hivatalos nyilatkozat, miszerint Mr. Mathers úgy érezte, ahogy új producerekkel kollaborált, túlságosan új irányba ment el az album, és úgy gondolta, hogy az anyag megérdemli a saját címet.

Innentől begyorsultak az események, kijött az első single, a Not Afraid, ami az első hallgatás első pár másodpercében szokatlanul hatott, majd körülbelül a refrénre magával ragadta az embert. Nagyon biztató első szám volt, emelkedett hangulatú – zseniális refrénnel és szöveggel összességében, amiből mindenki erőt meríthet, mindenki „rá tudja vetíteni” a saját életére. Nem mellesleg az USA-ban azóta kezd új sport-himnusszá válni. Videoklip is készült belőle, ami szintén nagyon jó lett; követi a szöveget, tele van metaforákkal. Itt is van, aki még nem látta, nézze meg, lehet, hogy akkor is tetszeni fog, ha eddig nem voltál oda Eminem-ért.

Most pedig megjelent az album, amin ez a szám hallható. Vágjunk is bele az elemzésébe, eleget téptem a számat (fájdalmas tevékenység – ne próbáljátok utánozni! :D)! Számonként fogom elmondani a véleményem, úgyhogy haladhatunk szépen, sorjában.

1. Cold Wind Blows

Eminem acapella énekléssel kezdi az albumot – és itt meg is jegyezném rögtön, hogy sokat énekel az albumon, és összességében jól teszi! Rapper, és saját bevallása szerint nem jó énekes, de jobb sok kimondottan énekléssel foglalkozó divatos pop-előadónál. Szóval, az éneklése rögtön az elején furán hat, és az ember lélegzetét visszafojtva várja, hogy milyen zene fog megszólalni; nem lesz-e túl mainstream, amire lehet továbbra is jól énekelni... Hát nem, ahogy megszólal az ütem, az embernek fentebb KELL csavarni a hangerőt! Gondolok itt azért általában a műfajt kedvelő emberekre...:) A zene nagyon ütős, és frankón támogatja a rögtön Marshall Mathers LP-t idézően, agresszíven „köpködő” Em-et, aki rögtön megcáfolta abbéli halvány aggodalmam, hogy ez az album meg talán túl „érzelgős” lesz... Ugyanis itt Slim Shady/"fed up" Marshall Mathers módban gyilkolja a track-et. Mondanivalója ennek a számnak még nem nagyon van, gyakorlatilag jelzi, hogy visszatért, és topon van. Ha a szöveget nem nagyon figyeljük – zseniális, a szokásos rímelési technikáival, csak komoly tartalma nincs –, csak az összhatást, akkor az egyik legjobb track a Recovery-n!

„But I swear, you try to diss me, I'll slaughter you
and put that on everything, like everyone does with auto-tune!”

2. Talkin' 2 Myself

Itt viszont rögtön az új, önkritikus, de a hibáiból tanuló Eminem szól hozzánk. A refrén első felét egy bizonyos Kobe énekli, a második, „bridge” szerű részét Em. Komoly vallomások, megnyílások vannak ebben a számban. Be is szúrom ide a refrént:

Kobe része:

„Is anybody out there? It feels like I'm talking to myself
No one seems to know my struggle, and everything I come from
Can anybody hear me? Yeah, I guess I keep talking to myself
Feels like I'm going insane; am I the one who's crazy?"

Majd rá Em „válasza”:

„So why in the world do I feel so alone?
Nobody but me, I'm on my own
Is there anyone out there, who feels the way I feel?
If there is, let me hear just so I know that I'm not the only one"

Majd rögtön az első „verse”-ben úgy megnyílik, ahogy azt nem nagyon szokhattuk meg rapperektől; elmondja, hogy féltékeny volt a kihagyása alatt tündöklő rapperekre (akik szerintem már nem is igazán rap zenét csinálnak...), mint Lil Wayne, Kanye West. Olyannyira, hogy majdnem kiadott egy diss-track-et (olyan rap-szám, amiben másokat próbálnak lejáratni – Eminemnek ez általában sikerül) ellenük, de végül bevallja, hogy amilyen formában volt, valószínűnek tartja, hogy alulmaradt volna.

A második „versszakban” saját hibájaként könyveli el a nehéz időszakot, amin túl van – értékelendő (és igaz, részben), ilyet se sűrűn látunk.

A harmadikban találjuk viszont a legegyértelműbb jelét, hogy ez az ember megváltozott, ugyanis bevallotta, hogy az utolsó két albuma nem volt hozzá méltó! (én szerettem mindkettőt :D) Ha esetleg magad is rajongó vagy, emlékezhetsz rá, hogy a Relapse-en még „védte” az Encore-t a negatív kritikáktól...

„Encore: I was on drugs, Relapse: I was flushin' 'em out”

Majd egy bíztatást küld Lil Wayne-nek és Kanye-nek, ami megint igencsak szokatlan, és szimpatikus dolog, annak ellenére, hogy nem bírom azt a kettőt...

„I feel like me again, let me formally re-introduce myself
To you for those of you who don't know
The new me's back to the old me”

3. On Fire

Sorminta kialakulóban, megint egy Marshall Mathers LP jellegű, dühös szám, bár ez inkább jó adag fekete humorral és iróniával átitatott cucc - igazából ez egy célpont nélküli diss-track! A zene elég egyszerű, egy közepes tempót tart végig, amire viszont Em egy érdekes, szimplaságában szokatlan flow-ban rappel, kicsit hasonlóan, mint a Relapse Insane című számában. A refrén elég lagymatag...

„I just put a bullshit hook in between two long-ass verse
If you mistook this for a song, look
This ain't a song, it's a warnin' to Brooke Hogan and David Cook”

4. Won't Back Down

A Pink-kel közös számtól körülbelül azt kaphatjuk, amire számítunk; kicsit rockosabb alap – ami meglepően jó szól egyébként hip-hop dobokkal -, amire jól illik Pink energikus refrénje. Eminem pedig szinte bármilyen zenéhez tudja adaptálni a stílusát. Zseniális szójátékokkal operál ebben a számban, bár összességében ennek megint olyan „random” szövegei vannak, mint az első számnak. Valahogy a zene olyan, amit nagyon jól el tudnék képzelni egy Supernatural epizódban, miközben épp' egy bárban vannak a Winchester srácok... Meglepő, és utólag vicces momentum Em utolsó szakaszában, mikor lehalkul a track.

„Bitch you listening?! Tryna’ turn me down?!
Slut, I’m talking to you, turn me back up
are you insane?! Tryna talk over me in the car?!
Shut the fuck up while my shit's playin’!”

A „turn me back up” résznél hangosodik vissza a zene... :)

5. W.T.P.

Ezen lehetett filozofálni Eminem hivatalos honlapját nézegetve, hogy vajon mit takar... White Trash Party. :) Igazából ez egy igen catchy refrénnel – amit ismét Em énekel - megáldott szám, szolid beat-tel, a szöveg pedig egy elég nevetséges (pozitív értelemben) társadalomkritika arról a bizonyos „white trash” társadalmi rétegről, amelyik festékszóróval lángokat fest a béna kocsijára, aminek az egyik ablaka helyén szemeteszsák van, és nem szégyelli még a nevét is a rendszámtáblára kiírni... Jah, és „ask” helyett azt mondja, hogy „aks”.

A refrén nagyon jó szerintem, igazi „bulizós” rap-zene...

„You got more junk in your trunk than I do in my car”

6. Going Through Changes

Éppen ideje volt, hogy ismét komolyra forduljanak a dolgok! Egy nagyon jó, akusztikus gitárra alapuló, szimpla beat, A Black Sabbath Changes című számát feldolgozó refrén – maga Ozzy énekli, hogy:

„I'm going through changes...”

Eminem pedig rendkívül őszintén vall arról, hogy hogyan jutott az említett majdnem halálos esetig, Proof haláláról, a „sztárság” negatívumairól, de a végére pozitívabbra fordul a kép, amikor a lányai felé „fordul”, nekik tulajdonítja, hogy „visszatartották”, itt, lenn a földön... Érzelmes nóta.

„Don't know what I'm going through, but I just keep on going through changes...”

7. Not Afraid

Erről már ejtettem szót, úgyhogy nem is nagyon részletezném… Az egyik legérettebb dala; inspiráló.

„I’m not afraid
To take a stand
Everybody
Come take my hand
We’ll walk this road together
Through the storm
Whatever weather
Cold or Warm
Just lettin’ you know that You’re not alone
Holla, if you feel like you’ve been down the same road!”

8. Seduction

A mondanivalóját tekintve egy sima, önfényezős szám, amiben Em arról rappel, hogy egy képzeletbeli rapper riválisától elcsábítja a csaját... Az a kérdés, hogy vajon ezzel utal-e valós eseményekre, vagy komplett fikció az egész? Mindegy; a track lassú, a refrén dallamos, és az „Emcee” néha tempót vált. Jó szám, de ennyi, semmi mély tartalom.

„There's a seven disc CD changer in her car
And I'm in every single slot, and you're not, awww”

9. No Love

És el is érkeztünk az egyik kritikus ponthoz az albumon. A Lil Wayne-nel közös szám. Borítékolható, hogy hatalmas sláger lesz (ez lesz a következő single is, videoklippel – Weezy ugyan a sitten csücsül, de még a bevonulása előtt leforgatták a részét). A legnagyobb poén az egészben, hogy a Haddaway -féle „What is love?” című számot dolgozza fel zeneileg, tudjátok, a Diszkópatkányokból... A zene ennek ellenére (:D) nem is annyira rossz, viszont Wayne egyszerűen nem egy kaliber egy Eminem-mel, és az én véleményem szerint rendesen lerontja a számot. Valami enervált kedvetlenséggel kezdi a szövegét amúgy is, de mikor begyorsul, akkor sem nagy szám, és valahogy „túlartikulálja” a szövegét, még ha ez nem hangzik túl értelmesen is... Ha meghallgatod, és nem vagy Wayne fan, akkor észreveszed. A refrén egész jó, Eminem énekli, az ő rap része pedig egyszerűen zseniális! Lassan kezd, majd rendesen begyorsul, de a zenére illően. Azt se tudom, mit idézzek belőle! :)

Például:

„Look at these rappers, how I treat them
So why the fuck would I join them when I beat them?”

Aztán:

„Cold-hearted from the day I Bogarted the game
I so started to rock fellow
When I'm not even in my harshest
You can still get roasted, because Marsh is not mellow
Til I'm toppling from the top I'm not going to stop
I'm standing on my Monopoly board
That means I'm on top of my game and it don't stop
Til my hip don't hop anymore”

És a végén egyértelműsíti, amiről a dal szól, legalábbis az ő részéről, mégpedig, hogy a többi rapper sehol sem volt, mikor segítségre lett volna szüksége, így hát ők sem kapnak tőle szimpátiát.

„Killing the flow, slow venom and the opponent
Is getting no mercy, mark my words
Ain't letting up, relentless
I smell blood, I don't give a fuck: keep giving them hell
Where was you when I fell and needed help up?
You get no love.”

Igazából Eminem szövege miatt hallgatom meg többször ezt a számot is, de összességében az egyik leggyengébb.

10. Space Bound

Ez a második szám, ami zeneileg erősen az akusztikus gitárra épít. Itt még erős dob sincs, ami fölé kerekedne, de nem is kell, ehhez a fajta balladás számhoz nagyon jól megy a pengetés... Van egy „tesóm”, aki már egy jó pár éve gitározik, és amikor végighallgatta ő is az albumot, ennyit mondott: „Mondtam én, hogy az akusztikus gitár meg a rap passzol egymáshoz!”

Valóban, főleg, ha Eminem rappel rá.

Drámai szerelmes szám. Az első versszakban arról rappel, hogy ő egy hideg személyiség, aki nem nagyon mutatja ki az érzelmeit, de ő választotta a magányt, nem érzi, hogy versenyt kellene futnia valakiért. Aztán persze mégis jön valaki... A második részben már azt taglalja, hogy mennyire szereti a lányt.

„I do whatever it takes
When I'm with you I get the shakes
My body aches when I ain't
with you, I have zero strength”

Aztán a harmadik strófában már ugrunk 1 évet és 6 hónapot az időben, ahol a csaj már nem őt akarja, de ő még mindig odavan érte. Mikor a lány le akar lépni, Em (illetve a karaktere) úgy dönt, hogy megakadályozza, hogy elmenjen, és itt agresszívebb stílusra is vált; egyértelmű, hogy mindenáron meg akarja akadályozni, akár azzal is, hogy megöli. A vége azonban az lesz, hogy magával végez. És ugyan a lövés után énekel egy „bridge”-t, de megígérteti a szerelmével, hogyha felnéz az égre, és lát egy csillagot, arról mindig ő jusson eszébe.

„And I would do anything for you
To show you how much I adored you
But it's over now
It's too late to save our love
Just promise me you'll think of me everytime you look up in the sky and see a star”

11. Cinderella Man

Az egyik kedvencem! Egy nagyon kemény, tapsolással „dúsított” beat-től kezdenek rögtön pattogni a speaker-eink, ami elég hasonló Xzibit „Chamber Music”-jához, de akár emlékeztethet a Queen „We will rock you”-jára is. Szabadtéri koncerten nagyon jó bulit lehet majd vele csinálni, az tuti. :)

Ebben megint odamond a rivális MC-knek, és az elején megint, az eddigieknél még keményebben kritizálja az előző albumát.

„It's a rap, I was down, when I was down I was kicked
I got up
I'm 'bout to punch ya' to the ground, ya' trick,
It's a trap,
Fuck my last cd, that shit's in my trash,
I'd be goddamned if another rapper gets in my ass,
I hit the gas and I spit every rap as if it's my last.
You can die in the blink of an eye,
So batchin' ya eyelashes, and keep winking and blowin' kisses
Cuz you're flirting with death
I'm destroying your livelihood, I ain't just hurtin' your rep”

Az egész track-ből árad a magabiztosság, a lazaság. Ez az Eminem elhiteti mindenkivel, hogy ő a legjobb!

12. 25 to Life

Az egész szám egy hatalmas metafora! Ezt meg kell hallgatnia minden angolul tudónak! Kialakul bennünk gyorsan egy kép, hogy miről szól a szám, és ez a kép ismerős lehet rengeteg embernek valamilyen szinten. Aztán a végén jön a „poén”, de nem lövöm le azért se!:) Tessék meghallgatni!

Megint gitár-alapú zene, megint jól működik.:) Ami, illetve aki még elismerést érdemel, az viszont a refrént éneklő hölgy. Sokkal jobb ez a refrén a „misztikus” hangjával, mint a másik kettő, amit közismert sztárok énekelnek. A booklet szerint egy bizonyos Liz Rodrigues az „elkövető”, akinek a hangja még később is felbukkan az albumon.

A refrén:

„Too late for the other side
Caught in a chase
25 to life”

13. So bad

A kötelező Dr. Dre track! Ezen az albumon csak ez az egy van, de ahogy megszólal, egyből tudjuk, hogy kinek a munkája! Talán a „leglazább” zene az albumon, igazi „kick-back, grab a sixpack” zene. Szövegét tenkintve csajozós szám Slim Shady módra. :)

„My love has got you so blinded you couldn't pick Amy Winehouse out of a lineup”

 14. Almost Famous

Kemény, baljós hangzású beat, a korábban említett Liz Rodrigues által énekelt refrén, ami teljesen más, mint a „25 to Life”-ban, de ide is nagyon jól illik. Ismét dühös stílusban szórja a rímeket Em, a MMLP-re emlékeztetően. Sok elmebeteg, Silm Shady-s szöveg is található benne, de összességében egy érdekes összefoglalása a karrierjének, a refrén pedig azoknak szól, akik szeretnének a helyében lenni, az üzenet pedig az, hogy az nem egyszerű dolog:

„You cannot fill these shoes, there is too much to lose”

15. Love the Way You Lie

Újabb zseniális gitár-alap! Az érdekes pedig az, hogy ettől a számtól „féltem leginkább”, hogy túl mainstream, pop-os lesz, tekintve, hogy a refrént Rihanna énekli. Nagyot tévedtem, ugyanis nagyságrendekkel komolyabb és jobb például a Lil Wayne -féle kollaborációnál!

Rendkívül jó a történet; egy (főleg a férfi miatt) fokozatosan romló párkapcsolatról, az azzal járó huzavonákról szól. A Rihanna által énekelt refrén pedig Eminem utolsó szavai után nyer értelmet! Megint csak zseniális!

„Baby, please come back it wasn’t you maybe it was me
Maybe our relationship isn’t as crazy as it seems
Maybe that’s what happens when a tornado meets a valcano
All I know is I love you too much to walk away though”

16. You're Never Over

Végre Proof is megkapta a búcsúdalát! A Relapse bookletjébe Em azt írta, hogy próbált írni az emlékére egy számot, de egy próbálkozást sem érzett elég jónak. Valószínűleg nem tette még túl magát tavaly a legjobb barátja elvesztésén, de most már egyértelműen közelebb van hozzá.

A refrén itt komolyabb énekesi képességeket igényelne, mint amivel Em bír, de épp' az esetlenségétől lesz még őszintébb, és ezt hiba lett volna mással énekeltetni. Itt van:

„The days are cold, livin' without you
The nights are long, I'm growin' older
I miss the days of old, thinkin' about you
You may be gone, but you're never over”

A zene erősen szinti alapú, és elég furcsa hangzású is elsőre, de hamar megszokja az ember.

„And instead of mourning your death, I'd rather celebrate your life”

„So homie this is your song, I dedicate this to you
I love you Dudey!”

17. Untitled

 A „cím nélküli” bonus-track, ami az, ami – bónusz. Semmi extra, egy refrén nélküli három perc, de elég extrém stílusban nyomja Marshall ezen is. :)

Összefoglalva:

Eminem megújulása és ugyanakkor visszatérése saját magához a stílusát tekintve. Erősen ajánlom mindenkinek, azoknak is, akik nem annyira szeretik a rap-et - ők is találhatnak rajta egy-két számot, ami megfogja őket. Néhányunknak (a rajongók közül), lehet, hogy az első egy-két hallgatásnál furcsán hatnak a zenei alapok, és szokni kell; ugyanis az új producerek, akikkel dolgozott (Just Blaze, Boi1da, Mr. Porter, DJ Khalil a teljesség igénye nélkül), meghozták a változást, más lett az egész zenei világ, mint amit Dr. Dre és Eminem közös munkáitól megszoktunk. Értékelendő, hogy Marshall Mathers nem „ül bele” soha évekig ugyanabba a stílusba, újítani próbál mindig. Most nagyon jól sikerült neki, és az „újjászületéssel” egyben visszatért az Eminem Show-n mutatott rendkívül fókuszált, magabiztos, profi önmagához. Sokat gondolkodtam rajta, hogy a többi albumhoz képest mennyit ér ez; arra jutottam, hogy valahová a Marshall Mathers LP mellé, egy picit az Eminem Show mögé tenném. A lényeg, hogy egyértelműen jobb a legutóbbi két próbálkozásnál, pedig azokat is szerettem, és majdnem olyan egységes, mint az ES.

Tehát, a verdikt 10-es skálán: 8.9

Vannak negatívumai még szerintem is, aki Frank Sinatra mellett Eminem-et hallgat legtöbbet:), és ha így is 9 fölött adnék rá, akkor nem hagynék magamnak helyet „manőverezni” a következő albumához, amiben biztos vagyok, hogy még jobb lesz, ha így folytatódik Eminem „rehabilitációja”.

Hosszúra sikeredett; köszönöm, ha végigolvastad! :)

(A cikk írásának eredeti dátuma: 2010. 06. 22.)