Egy alabamai, fehér, indián származású, redneck (hillbilly, hick, ahogy tetszik) rapper, akiben Eminem látott annyi fantáziát, hogy a kiadója szárnyai alá vette? Muszáj "lecsekkolni". Legalábbis rap hallgatóknak.
Bevallom, az Eminem-es kapcsolatig totál nem érdekelt a srác, pedig röpködött már a neve ide-oda rap körökben, videoklipje(i?) is volt(ak?) (bocsássatok meg nekem, de nem végeztem extenzív riszörcsöt a csávóról; egyelőre csak hallgatom a zenéit és ismerkedem a személyiségével), viszont ha véletlenül elkaptam (a Pop The Trunk-ot) tévében, 3 másodperc alatt elkönyveltem, hogy ezt a fazont szeneslapáttal kéne ütni, és hogy ugyanabba a divatrapper körbe tartozik, akik tönkreteszik a mai rap felhozatalt, és elkapcsoltam.
Aztán jött a hír, hogy helyet kapott Eminem megújuló Shady Records-jában, majd a SR 2.0 csapatot prezentáló 2.0 Boys című szám. Ott még nem szerettem meg a srác stílusát, de kezdtem elfogadni, "muszájból", úgymond. :D Aztán jött egy videoklip egy régebbi számához: a Daddy's Lambo. Egy Lamborghini témájú rap számot muszáj meghallgatnom/néznem, gondoltam (kedvenc autómárkámról lévén szó). :D
Meg is tettem. Meg is tetszett. Na nem nagyon. Viszont ahogy többször és többször megnéztem, elkezdett megfogni. Elkezdtem az addig idegesítő akcentusra úgy gondolni, mint valami jópofa "gimmick"-re, ami egyedivé teszi a rapjét. Technikailag pedig - ha az ember túlteszi magát a hangján, hogy megfigyelje - nagyon penge a gyerek. Kezdtem megérteni, hogy Em mit látott benne.
Aztán a Shady 2.0 kollektíva "BET cypher" freestyle produkciójában méginkább meggyőzött. Szóval elkezdtem várni az albumát...
Nos, az album itt van, Radioactive címmel. 15 számmal, amiben nincs filler, hagyományos intro, outro, skitek, stb. Na jó, az első szám eléggé "intrós", de az azon kívüli 14 szám "rendes", teljes értékű track.
Csak összességében, nagy vonalakban foglalnám össze az albumot, hiszen most jelent meg, még jómagam is ismerkedem a dalokkal, néhányat próbálok megszokni, ami elsőre nem volt szimpi, de kezd az lenni, stb... Viszont olyan jó premierkritikát írni! :)
Kezdjük a zenei részével a produkciónak: erősen vegyes. Van egy pár nagyon jó, igazi muzikális, dallamos, hangszerekkel előadott zenei alap (mellesleg ezek a kedvenceim az albumon összességükben is), és vannak bőséggel az én keményebb ízlésemnek majdhogynem túl popos dallamok, és elektronikus hangok is. Viszont, a hangsúly az előző mondatomban a "majdhogynem" szón volt - valahogy elég egyedi a sok "rádió-barát" nóta is az albumról ahhoz, hogy valamelyik aspektusa "bemásszon az ember fülébe", és onnantól elkezdi az egészet egyben is tolerálni, majd megszeretni az ember. Felettébb érdekes a "Growin Up In The Gutter" alapja - nagyon lassú, de kemény beat, és egy effekt a refrén alatt, ami elsőre igencsak bántja az ember fülét, de pár hallgatás után én arra jutottam, hogy még az is beleillik, valahogy direkt felkavaró akar lenni, illik a szöveghez is. Azért ezt emeltem ki, mert ez a legszokatlanabb dolog "prodáksön" szempontból az albumon. Azért a "Hard White" is érdekes, amihez klip is készült; igazából ez a "club banger" az albumon, de zeneileg szerintem kimondottan kemény:
Nagyon sok a "feature" - alig van olyan szám, amiben nem vendégszerepel valaki, és ezek között is feltűnően sok a nő. Számomra a legtöbb ismeretlen volt, viszont énekelnek simán azon a szinten, mint a híresebb társaik, és kellemes, nem minden esetben túl popos refrének kerekednek ki általában az ilyen számokból. A legrosszabb produkciót az album közreműködői közül Mystikal nyújtotta - úgy hangzik kb., mint egy vén, morcos kutya. Az érdekesebbek közül megemlítendő Kid Rock, és Eminem is lenyomott egy rövid verse-t. És ezzel kapcsolatban el is kell mondanom, hogy számomra volt a legnagyobb meglepetés, de Em itt nem találta el annyira a ritmust, a flow-t, ahogy szokta minden zenére. Kicsit kaotikus, különböző flow-ok között csapongó lett az amúgy is rövid verse-je. A szám ("Throw It Up") végén hallható telefonbeszélgetésben azt mondja Yelawolf-nak, hogy "Yeah, I just murdered it", de most nem tudom egyértelműen rávágni, hogy jobb volt, mint az, akinél vendégszerepelt. Azért így se rossz persze.
Amibe a legkevésbé lehet belekötni az albumon, az Yelawolf rappelése, és a szövegei. Persze amint az egyedi hangján, és néha átütő akcentusán túlteszi magát az ember. Technikailag tényleg Eminem nyomában van a srác. Hihetetlen "géppuska-rap"-eket tud lenyomni, "belassulva" is megtalálja a zenéhez megfelelő stílust, és előszeretettel használ "inside rhyme"-okat, méghozzá extrém hosszúakat néha. Erre jó példa az "Animal".
Most pedig kiemelnék pár számot (amit eddig nem tettem; és nem feltétlenül a legjobbakat, bár az én kedvenceim köztük vannak):
A Kid Rockkal felvett "Let's Roll" - Elég magától értetődő volt az ő együttműködésük, szerintem tök hasonló karakterek. Viszont nem rockkal vegyül a rap - konkrétan ez egy sok szintivel operáló, poposabb, slágeresebb darab...
A Gangsta Boo-t, és Eminem-et felvonultató "Throw It Up"-ról már esett szó, de megemlékeznék róla azért is, mert egy nagyon jó, nyugtató hatású zongoradallamra épül. Én pedig általában imádom a zongorára épülő rap zenéket.
"Made In The U.S.A.": Az egyik nagy kedvencem. Yela verse-jei alatt Eminem "Music Box"-ja juthat eszünkbe, a refrén alatt pedig amolyan filmes, ünnepélyes stílusú zenét hallhatunk, és egy kellemes női énekhangot Priscilla Renea személyében. Mondanivalót tekintve a szám nem mentes az iróniától, gyakorlatilag az egész egy nagy "beintés" az "amerikai álom"-nak.
"Animal" - furcsa, elektronikus jellegű zene, viszont szintén fülbemászó, női refrén, és szerintem (legalábbis egyelőre így gondolom) ebben demonstrálja a legőrültebb technikai skilljeit Yelawolf.
"The Hardest Love Song In The World" - a cím jól hangzik, és a szám összességében nem rossz, de a legundorítóbb popos, "divatniggás" (saját kifejezés a manapság oly' népszerű fekete énekesekre, akiknek egyforma hangjuk van, autotune-t használnak - amitől még egyformább lesz a hangjuk -, és egyszerre próbálnak rapperek és pop énekesek lenni) refrént hallhatjuk benne.
"Write Your Name" - Ez is egy nagy kedvenc: megint csak zongorára épül, és itt is egy szép, tiszta női refrént hallhatunk, ami mindenféle technikai sallangtól mentes (pl. mindenféle indokolatlan hajlítgatás). És Yela is megmutatja, hogy tud dallamos, a zenére passzoló flow-val szövegelni; Eminem-nek ez az egyik legnagyobb skill-je szerintem.
"Everything I Love The Most" - Egyértelműen a Recovery-t idéző, gitáros alap, fülbemászó, dallamos refrén, amit végre Yela maga énekel - hiába nem véletlenül lesznek ezek a srácok rapperek, néha eszméletlenül jól áll nekik, ha ők éneklik a saját refrénjüket -, olyan mondanivaló, amivel szerintem mindenki az égvilágon azonosulni tud; érzett már hasonlókat.
"Radio" - Szintén gitár, és "Recovery idézés", talán nem is véletlen, hiszen az a Jim Jonsin a szám producere, aki ott a Space Bound-ot "szerezte". Egy darabig arra gondoltam, hogy ennek a refrénje túl popos (Radio-friendly;) nekem, de azóta rájöttem, hogy nem, ez is nagyon jó szám.
Hirtelen ezekről van konkrét mondanivalóm - az album nem, vagy kevésbé említett részein vannak hullámhegyek, és hullámvölgyek egyaránt. Én azt javasolnám mindenkinek, akit egy kicsit is érdekel az album, hogy hallgassa meg, lehet, hogy tök más számok fognak bejönni, mint nekem.
Bevallom, hogy alább adtam egy kicsit az elvárásaimat rap téren az utóbbi években; kénytelen voltam ezt tenni a rap "elpoposodása" mellett. Akik még mindig a számomra igazi rapet képviselik, azok nem adnak ki túl gyakran albumot (és nincsenek is sokan), így kénytelen vagyok másokat is meghallgatni. Így mentem neki ennek az albumnak is, és ami érdekes, hogy hiába hajlik eléggé a populárisabb irány felé, ezzel egyszerre pont eléggé hardcore is tud maradni. Mivel ennek az albumnak a munkálataihoz még csak minimális köze volt Eminemnek, nagyon bízom benne, hogy a következőnél majd ő is alakítja a koncepciót, és "producerel" is majd zenéket Yelawolfnak - mert ha így lesz, akkor az az album már a régi elvárásaimnak is simán meg fog felelni.
80 %-ot adnék rá, ami tőlem igen nagy dicséret a mai "rap szcénát" figyelembe véve. Az ennél magasabb tartományok olyanoknak vannak fenntartva, akik évtizedek óta a "játékban" vannak, és nem sodorta el őket a divat.
Szóval (4. fal ledöntés következik), Te! Igen TE, ott a monitor előtt! Ha eljutottál idáig az olvasással, akkor én is kíváncsi lennék a Te véleményedre!
(magyarul: Kommentelj, vazze! :D ... What? Legalább őszinte vagyok... :D)
P.s.: Ez tipikusan egy olyan album (ha valakinek az enyémhez hasonló az ízlése rap téren), aminek időt kell adni, de ha megadod neki, "meghálálja". :)
***
A cikk eredeti publikációjának dátuma: 2011. 11. 21.
Apró megjegyzés: azóta kimondottan tetszik a Pop The Trunk című korai száma is - beleeshettem annó a "külső, és első benyomás alapján ítélő" hibába. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése