Az AMC The Terror című sorozata egy olyan show volt a premierje előtt, ami számomra egyfajta "instant hit" kategóriába került, amint elkezdtem találkozni a lassan csepergő információkkal róla. Ridley Scott az executive producerek között, neves színészek, havas, fagyos atmoszféra, elszigeteltség - The Thing, valaki? (egyik, vagy talán a kedvenc horrorom evör) -, kosztümös dráma, természetfelettinek tűnő horror elemek. "Kussoljatok, és fogjátok a pénzem!"
Nemrég találtam rá erre a sorozatra. Igazából már láttam cikkeket, ezt-azt róla régóta, és fel is keltette az érdeklődésemet, de csak a közelmúltban jutottam el oda, hogy belevessem magam.
Az Into The Badlands egy poszt-apokaliptikus világban játszódik, ahol az emberek egyfajta feudális rendszerben élik az életüket. A "Badlands" nevű vidék birtokait, termőföldjeit, nyersanyagait bárók uralják, akiknek a személyes hadserege ill. testőrsége az ún. clipperekből áll. Főhősünk, a Daniel Wu által alakított Sunny a legjobb ilyen clipper - már betelt a háta az ötösével tetovált rovátkákkal, amik az általa megölt emberek számát hivatottak nyomon követni.
Számomra legalábbis mindenképpen. Videojáték kategóriában talán évek óta...
Egy pszichózissal küzdő pikt (a mai Skócia észak-keleti területein a késői vaskorban, ill. korai középkorban élt kelta eredetű törzs) harcos lány a főszereplője, akit egy személyes küldetés hajt, hogy megmentse halott szerelme lelkét, és ezért a poklot is hajlandó megjárni.
Nem szeretném Ádámtól és Évától kezdeni a Netflix Marvel univerzumos sorozatainak bemutatását intro gyanánt, úgyhogy lényegre törő leszek: láttam és szerettem a Daredevil első és második szezonját. A Jessica Jones-t szintén. Luke Cage-ből csak pár részt láttam, és noha elég magas minőségűnek tartottam azokat is, az ő történetét eluntam, és azóta (egy bő éve) sem folytattam. Mi is volt még? Áh, az Iron Fist, amibe bele sem fogtam látván az univerzálisan pocsék értékeléseket, a Defenders-re pedig valahogy nem sikerült rá-hype-olódnom (bocsánat), és hát azt se dicsérték éppen agyon... Meg amúgy is úgy voltam bele, hogy majd ha nagyon unatkozom, akkor bepótolom a kimaradt dolgokat, mielőtt abba belevágok. A Punisher viszont... Nos, személy szerint toronymagasan a kedvencem volt az ő történetszála a Daredevil 2-ben (értsd: második szezon), így nagyon vártam, hogy saját sorozatot kapjon ő is, és mivel sokan vélekedtek hozzám hasonlóan, így nem is volt semmi akadálya a dolognak.
Eminem marketinggépezete teljes gázra kapcsolt az új albuma, a Revival közeledő megjelenése kapcsán (erre a hétvégére jósolják sok felé, de nincs megerősítve). Pénteken meg is jelent az első single, Beyoncé vendégszereplésével. Kettejüknek ez az első közös száma egyébként.
A lírai, egyszerű zongora alapról Rick Rubin gondoskodott, míg a refrént Skylar Grey írta, Beyoncé pedig kellemesen elénekelte.
Eminem ezúttal sokkal inkább emberi mivoltát helyezi előtérbe - ez nem a nagyotmondás ideje. Ez egy introspektív ballada, amiben (nagy vonalakban) arról rappel, hogy folyamatosan kétségek gyötrik, hogy nem tudja megugorni a saját maga által magasra tett lécet, és hogy bármit is tesz le az asztalra, az sokaknak nem lesz megfelelő.
Én a helyében sz*rnék erre, és örülnék, hogy még mindig rengeteg Stan van a világon, akik inni fogják az összes szavát, mint pl. én is. :)
Nagyon átérzett, érzelmes az előadás, hallani Marshall hangján is. Kicsit fura, hogy az alapban nincs dob, vagy bármilyen "keményebb" ritmus, így a flow majdnem olyan, mintha acapellában nyomná, de valahogy mégis összeáll. Először fura volt, nem számítottam ilyesmire első single-ként, de a végére megszerettem.
Azért a végéből ítélve ez egy eléggé vad számba fog átmenni az albumon, ahol visszatér az önbizalom minden bizonnyal... BITCH, I WROTE STAN! :)
Update: Bónuszként itt a szám élőben (Skylar Grey-jel) előadott változata a hétvégén lezajlott MTV EMA díjátadóról, ahol Em díjat is nyert hip-hop kategóriában, saját meglepetésére is, hiszen az album még nincs is kint. Whatever, ha Em jelen van, akkor ő a legjobb. :)
A múlt héten lezárult a Telltale Guardians of The Galaxy feldolgozásának első szezonja, én pedig annak rendje, s módja szerint végig is játszottam, így azt hiszem, hogy teljesen kvalifikált vagyok, hogy írjak róla pár sort, kerek egészként véleményezve az öt epizódot.
Rengeteg balhé volt e körül a szám körül - meg az egész album körül - annak idején, így afelett szépen el is siklottak a legtöbben, hogy mennyire briliáns. Tény, hogy első pár alkalommal nehéz meghallgatni 😃, de ha elkezdi az ember úgy kezelni, mint mondjuk egy filmet, rögtön más lesz a helyzet.
Em kiordítja a frusztrációját egy "murder fantasy" keretében, de a kulcs az egészben, amiről igazából szól, az ez a sor:
"I hate you! I hate you! I swear to God, I hate you!
